Közélet

Ennyi ösztöndíj jár neked, ha a Szegedi Tudományegyetemet választod! (x)

szte
szte
A Szegedi Tudományegyetem igyekszik minél több módon támogatni nemcsak a hallgatókat, hanem az egyetemre felvételiző középiskolásokat is, akik minimum 40 ezer, maximum 120 ezer forint értékben kaphatnak támogatást, ami egy frissen egyetemre került gólyának hatalmas anyagi segítség, megkönnyítve akár egy albérlet kifizetését.

Évente több száz fiatalnak segít a Szegedi Tudományegyetem Junior Akadémiája abban, hogy minél eredményesebbek legyenek az egyetemi éveik során, de azokat a középiskolásokat is várja, akik még érettségi előtt állnak. Ennek egyik része az az ösztöndíjrendszer, amely a klasszikus ösztöndíjak mellett plusz pénzügyi támogatást is kínál a hallgatóknak, és ebben az SZTE Junior Akadémiája az élen jár.

szte

Középiskolásoknak szóló ösztöndíj a Szegedi Tudományegyetemtől

A START-ösztöndíj egy régebb óta létező támogatási forma, de annyiban különleges, hogy nem az egyetemistáknak szól, hanem a középiskolásoknak. Egészen pontosan azoknak a diákoknak, akik első helyen jelentkeznek a Szegedi Tudományegyetemre, és oda felvételt nyernek, jelen esetben a 2021/2022-es tanévre. Az űrlap kitöltését már januárban elkezdhetik az érdeklődők, de véglegesen csak azután lehet beadni a pályázatot, miután a fiatal kézhez kapta az érettségi és felvételi eredményét. Legutóbb közel 200 tehetséges, kiváló tanulmányi eredménnyel rendelkező gólyának tudták átadni a START-ösztöndíjat, minimum 40 ezer, maximum 120 ezer forint értékben. Az összeg szabadon felhasználható, nagyban megkönnyítve így egy új életszakasz kezdetét. Gondoljunk bele, mekkora segítség ez az első hónapban: akár az albérletbe szükséges saját eszközeink, háztartartási kellékek, bútorok megvételéhez, költözéshez vagy egy új laptop vásárlásához.

Maga a Junior Akadémia is azzal az elképzeléssel jött létre, hogy az SZTE nyisson a középiskolások felé, sőt, az utóbbi időszakban már az általános iskolákban is igyekeznek kiterjeszteni a tehetséggondozást.

Az SZTE Junior Akadémia ennek keretében nem csak emelt szintű érettségire és nyelvvizsgára felkészítő tanfolyamokat szervez, hanem kirándulásokat is: a Kalandor program során a középiskolás osztályok egyetemi támogatással utazhatnak el Szegedre. Bár a koronavírus-járvány miatt az osztálykirándulások szünetelnek, a tanfolyamok online formában most is zajlanak, egyetemi oktatók és középiskolai tanárok segítségével. Ráadásul azok a diákok, akik később felvételt nyernek az SZTE-re, ösztöndíj formájában visszakapják a tanfolyam díját, amelyre egyébként részletfizetés vagy tandíjkedvezmény is megpályázható.

Ha már bent vagy

„Az akadémia az elődintézményével együtt hosszú évek alatt dolgozott ki egy bevált és népszerű ösztöndíjrendszert” – mondta Badó Attila, az akadémia elnöke. Az egyik legfontosabb elem a kiválósági lista, ahol az SZTE minden karáról pályázó hallgatókat értékelik és évente több száz ösztöndíjat adnak át, teljesítményalapú, objektív szempontok alapján. Ezek között van arany, ezüst, és bronz ösztöndíj is, illetve díjazzák az év tehetségét, az év művészét és az év sportolóját is.

szte

Az egyetemisták többsége a tanulás mellett dolgozik, hogy eltartsa magát, de ha nincs munka, akkor lényegében az ösztöndíjakra tud támaszkodni. A SZTE gyorsan reagált a kialakult helyzetre:

„A 2020-as év az oktatásban is rendkívüli év volt a koronavírus-járvány miatt és ez kihatott az egyetemisták anyagi helyzetére is. Ezért a Pro Talentis Universitatis Alapítvány a Szegedi Tudományegyetemmel együtt Áthidaló Ösztöndíjjal segít azoknak a hallgatóknak, akik a járványügyi vészhelyzet miatt elveszítették munkájukat vagy jövedelmüket, amely a tanulmányi költségeik fedezetéül szolgált.” – mesélte Badó Attila, aki hozzátette, hogy minden pályázó kapott valamilyen segítséget.

Badó Attila elnök elmondása szerint a Junior Akadémia Magyarországon egyedülálló programot kínál és nagyon nagy az érdeklődés. Egyszerre több száz diákkal foglalkoznak, és népszerűek a középiskolákban tartott előadásaik is. A jövővel kapcsolatban a cél mindig az, hogy növeljék az ösztöndíjak számát és Badó szerint bíztató, hogy egyre több szegedi és Szeged környéki cég ismeri fel az ilyen célú támogatások hasznosságát.

szte

Hamarosan indul egy új, nagyszabású program is az SZTE Junior Akadémián, amelynek keretében – egy képzést követően – az SZTE hallgatóinak lehetőségük lesz arra, hogy országszerte az általános iskolákban mentorként nyújtsanak segítséget a diákoknak a továbbtanulással kapcsolatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik