Közélet koronavírus

A Klik nem vezet nyilvántartást a koronavírusos pedagógusokról

A Magyar Nemzet érdeklődésére a Klebelsberg Központ közölte: az iskolák megoldják a beteg pedagógusok helyettesítését,

a központ nem vezet nyilvántartást a Covid–19-cel fertőzött pedagógusokról.

Hogy a köznevelésben eddig összesen hány pedagógus fertőződött meg koronavírussal, azt nem tudni, a Pedagógusok Szakszervezete szerint eddig három tanár halála köthető a járványhoz.

Kásler Miklós miniszter szeptemberi bejelentése szerint a munkájukat ellátni nem tudó, koronavírusos vagy szoros kontaktnak minősülő pedagógusoknak nem kell lemonda­niuk a fizetésükről, az ígéretek szerint százszázalékos táppénzre jogosult, aki a Covid miatt nem tud dolgozni. Ezzel kapcsolatban Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke azt mondta a lapnak, hogy az ígéret gyakorlati alkalmazására egy kicsit még várni kell.

Úgy tudjuk, hogy a kormányülésen már elfogadták a szóban forgó módosítást, de a konkrét jogszabály még nem született meg róla. Reméljük, mielőbb hivatalos formát ölt a miniszteri bejelentés

– fogalmazott az elnök. A pedagógus intézményben való megfertőződése munkavédelmi szempontból foglalkozási megbetegedésnek minősül, amelynek gyanúját az észlelő orvos köteles az illetékes kormányhivatalhoz bejelenteni. Ilyenkor jár a százszázalékos táppénz. A lap értesülései szerint az igazgatók is segíthetnek bizonyítani, hogy az illető valóban a munkahelyén kaphatta el a fertőzést. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte: pozitív laboreredmény birtokában az intézményvezető kezdeményezésére a munkáltató telephelye szerint illetékes fővárosi vagy megyei kormányhivatal mint munkavédelmi hatóság állapíthatja meg, hogy a pedagógus a hivatásából eredően találkozott Covid–19-cel fertőzött személlyel.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.