Közélet koronavírus

Magas fertőzöttséget mutattak ki egy budapesti idősotthonban

A Fővárosi Önkormányzat felfüggesztette az intézmény vezetőjét.

Magas arányú koronavírus-fertőzöttséget mutattak ki a budapesti Baross Utcai Idősek Otthona Csokonai utcai telephelyén – közölte hétfőn a Főpolgármesteri Hivatal. Ezért a fenntartó Fővárosi Önkormányzat járványügyi intézkedési tervet állított össze az illetékes kormányhivatallal és IV. kerülettel egyeztetve, illetve vizsgálatot kezdeményezett és felfüggesztette az intézmény vezetőjét.

Emlékeztettek, hogy október közepén egyszer már elrendeltek egy járványügyi megfigyelést, akkor tizenhárom fertőzöttet találtak, most pedig újabb hatósági tesztelést végeztek a idősek otthonában.

Folyamatosan érkeznek a tesztek eredményei, nagyon nagy pozitivitási arányt tartalmaznak, ezért a Fővárosi Önkormányzat, mint fenntartó kirendelte egy másik fővárosi intézmény vezetőhelyettesét a vizsgálat végéig az intézmény vezetésére, egyúttal vizsgálatot rendelt el és felfüggesztette az intézményvezetőt a vizsgálat végéig,

írták a közleményben. Hozzátették, hogy az önkormányzat és a kormányhivatal által összeállított intézkedési terv tartalmazza többi között a dolgozók szűrővizsgálatának sűrítését, a pozitív teszttel rendelkező lakók kórházba szállítását, és a negatív gondozottak elkülönítését.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik