Közélet

Egymilliós villanyszámlát kapott az 50 négyzetméteres lakásban

Nagyon megbosszulta magát egy számlabefizetés kihagyása. A Blikk szerint egy dunakeszi lakás tulajdonosánál az elektromos szolgáltató kikötötte az áramot, mert elkallódott egy számlája, és elmaradt a befizetés. A rendszer helyreállításakor azonban történhetett valami, mert hirtelen megugrott a számláló.

Amikor Kővágó Szilvia felbontotta az elektromos művektől kapott borítékot, az 50 négyzetméteres lakására kiállított számla 1 058 549 forint befizetendő díjat mutatott.

Rettentően megijedtem és meglepődtem, amikor megláttam a számlát

– mondta a nő, aki korábban havonta átlagosan 7 ezer forintot fizetett a szolgáltatónak.

A visszakötés előtt 16 ezer kilowattórát mutatott a számláló, estére viszont 26 ezerre ugrott. A szolgáltató szerint azonban nem volt külsérelmi nyom a készüléken, ezért elvitték kivizsgálásra. Hosszú csend következett, majd az áramszolgáltatótól érkezett egy jegyzőkönyv, amelyben az állt: az óra hiteles, semmi baja nincsen. A nő megkapta az óráról készült jegyzőkönyvet, amelyben 27 ezer kilowattóra volt feltüntetve.

Azóta kapott már egy új, digitális órát. Több panaszlevelet is írt, végül azt a választ kapta, hogy 20 ezer kilowattórát elengednek, a többit azonban – pontosan 500 ezer forintot – be kell fizetnie, ha nem akarja gyertyafénynél tölteni az estéit. Erre az összegre kapott részletfizetési kedvezményt. Ő azonban pontosan tudja, hogy nem hibázott, és szeretné, ha ezt az Elmű is elismerné. Tervei szerint egyelőre békés úton akarja rendezni az ügyét, ezért a békéltető testülethez fordult segítségért.

A Blikk megkereste az Elmű sajtóosztályát is, de érdemben nem válaszoltak a konkrét ügyben feltett kérdésekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik