Közélet koronavírus

Minden idők második legnagyobb havi költségvetési hiánya jött össze

Minden idők második legnagyobb egyhavi hiánya alakult ki idén júniusban a magyar központi költségvetésben, 785,5 milliárd forintos, és mivel a megelőző hónapokban is masszív deficitről számolt be a Pénzügyminisztérium a koronavírus-válság hatására, így a félév végére már ötször akkora a deficit, 1837 milliárd forint, mint amit eredetileg a kormány az egész évre tervezett – írja a Portfolio.hu.

Soha nem volt még júniusban közel 800 milliárd forintos deficit, szóval a mostani havi hiány történelmi. Ha minden hónapot nézünk, 2016 decemberében volt a rekordhiány, bő 900 milliárd forinttal.

A hatalmas egyensúlyvesztés oka a járvány: az adóbevételek elapadtak, egy részükről lemondott a kormány, és a kiadások is megugrottak – például az egészségügyi védőfelszerelésekre. Idén június végéig 520 milliárd forintot meghaladó összeget tettek ki a koronavírus járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések (például védőmaszkok, további védőeszközök, lélegeztető gépek beszerzése) – írja a portál.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: A parlament alakuló ülésén, 2018. májusában Orbán Viktor kormányfő Varga Mihály pénzügyminiszterrel konzultál. Fotó: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik