Közélet koronavírus

Ipsos: a magyarok aggódnak legjobban az egészségügy helyzete miatt

Egyre több az optimista, de még mindig az emberek kétharmada véli úgy, hogy nem jó irányba tart az ország.

Az Ipsos friss kutatásában világszerte csaknem húszezer embert  kérdezett arról, mit tartanak a legfontosabb problémáknak. A globális kutatócég április végi, 28 országot érintő felméréséből (What Worries the World) kiderült, hogy a koronavírus-járvány dacára sokat javult a világ lakosságának hangulata, bár még mindig a kisebb hányad (46%) érzi úgy, hogy hazájában a dolgok jó irányba tartanak.

Az elsőszámú aggodalmat a nemzetközi mérésben először megjelenő világjárvány jelentette. Az átlag 61%-os említés a kutatássorozat történetének legmagasabb mért értéke volt. 28 országból 24-ben ez szerepelt az első helyen. A legmagasabb említést Malajziában (85%), Nagy-Britanniában (77%) és Ausztráliában (74%) mérték, a pandémiát az oroszok és a kínaiak alig negyede nevezte meg kritikus problémának.

A világ lakosait a vírus után a munkanélküliség, az egészségügy helyzete, a szegénység jobban aggasztja, mint a korrupció.

A magyarok az átlagosnál komorabban látják a jelenlegi helyzetet, a kétharmados többség (67%) szerint nem jó irányba haladnak a dolgok az országában. Az áprilisi adatok ugyanakkor  egy javuló tendenciát tükröznek. A korábbi hónapokhoz képest egyre több az optimista, hiszen februárban még 24%, márciusban 28% volt bizakodó.

A magyarok is járványtól tartanak leginkább, ezt 10-ből 6-an említették (61%), de csaknem ugyanannyi válaszadót (59%) nyugtalanít az egészségügy helyzete is.

Az Ipsos szerint az 59%-os aránnyal Magyarország az első helyet szerezte meg a 28 vizsgált ország összehasonlításában.

Gondként a korrupció (38%) és a társadalmi egyenlőtlenség (34%) némileg veszített súlyából az egy hónapja mérthez képest, de a félelem a munkahelyek elvesztésétől a márciusi 23%-ról áprilisra 28%-ra nőtt. A globális összevetésben a magyarok tartanak a legkevésbé a bűnözéstől és az erőszaktól, a terrorizmustól, az adóterhektől.

Kiemelt kép: A kormany.hu által május 1-jén közreadott fotó a budapesti Szent János Kórház COVID osztályán készül és az ott végzett gyógyító munkát mutatja be. MTI/kormany.hu/Árvai Károly

Ajánlott videó

Olvasói sztorik