Közélet

Gyurcsány: akik ma a parlamentben ültek, bolsevikok, mindent meggyaláztak abból, ami a rendszerváltás lényege volt

Amint megírtuk, a Fidesz-KDNP frakció szavazataival fogadott el politikai nyilatkozatot szombaton az Országgyűlés, és ebben bár elismerését fejezi ki a harminc évvel ezelőtt, 1990. május 2-án megalakuló új parlament tagjainak, azt is megjegyzi, hogy az akkor kezdődő „posztkommunizmusként jelölhető, az ország újbóli lecsúszásának és külső függésbe kerülésének veszélyét többször felidéző korszakot az új alaptörvény 2012. január elsejei hatályba lépése zárta le”.

Az ellenzéki frakciók egyike sem vett részt az ülésen, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke ugyanakkor Göncz Árpád volt köztársasági elnök mellszobránál mondott beszédet. Közölte: a DK frakciója nem ment el a parlament „ünnepinek hazudott” ülésére, mert árulók és elárultak nem ünnepelhetnek együtt. Márpedig szerinte akik szombaton a parlamentben ültek, azok mindent elvettek, meggyaláztak és elloptak abból, ami a rendszerváltozás lényege volt. Véget vetettek a nyugatos polgári demokráciának, az emberi méltóság tiszteletének, a demokratikus jogállamnak, az ellenőrzött kormányzásnak, a szociális felelősségnek, a világgal és Európával való kooperációnak – sorolta.

A rendszerváltozás gyilkosai és tolvajai azok, akik leváltották és meggyalázták a harmadik köztársaságot, miközben egy új, illiberálisnak nevezett rendszert építettek fel

– mondta a volt miniszterelnök, aki szerint a kormánytöbbség a nemzeti közösséghez való tartozást tagadja meg az ellenzéktől, Áder János köztársasági elnök pedig asszisztál ehhez, és ezzel meggyalázza alkotmányos szerepét. Az az államfő, akinek alkotmányos kötelessége a nemzeti egység védelme, szótlan marad, miközben az ország egyik legmagasabb közjogi méltósága több millió honfitársát tagadja ki a közös nemzetből – utalt Kövér László minapi nyilatkozatára.

Akik a pillanatnyi hatalmi többséget behelyettesítik a nemzet fogalmával, azokat „bolsevikoknak hívjuk. Itt bolsevikok állnak a nemzettel szemben” – jelentette ki Gyurcsány, aki szerint az államfő részvétele az ülésen politikai giccsnek is hazug és botrányos.

A DK elnöke arról is beszélt, Göncz Árpád volt az, aki talán a legjobban értette, hogy mire van szüksége a nemzetnek. „Mindenki Árpi bácsija képes volt csendes szóval simogatni, befogadni, lehajolni, magához hívni, megpróbálni felemelni. Amolyan plebejus-polgári elnöke volt az országnak, aki egyelőre követők nélkül maradt” – mondta a pártelnök.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
belo horizonte stadion (belo horizonte stadion, stadion, foci vb 2014)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.