Közélet koronavírus

Katonák húztak fel tábori kórházat a Szent László Kórház udvarán

Egy nap alatt állítottak fel tábori kórházat, sátorrendszert a katonák a budapesti Szent László Kórház udvarán – írta a honvedelem.hu.

Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában beszélt arról, hogy a katonák a kórház udvarán segítettek egy egészségügyi létesítményt felépíteni.

A honvedelem.hu cikkében azt írták: a járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel hétfőn és kedden a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ szakállománya debreceni, hódmezővásárhelyi és szolnoki katonákkal kiegészülve – a kórház megsegítése céljából – telepítette a Role-1 típusú tábori sátorrendszert.

A cikk szerint Kopcsó István, a Magyar Honvédség egészségügyi főnöke hangsúlyozta, hogy olyan modern sátorrendszert állítottak fel, amely rugalmasan alakítható a feladatellátáshoz szabva. Kiemelte, hogy a járvány jelenlegi fázisában a sátor nagyon jól használható betegek előosztályozására. Lehetővé teszi, hogy a betegek a lehető legrövidebb időn belül kerüljenek az ellátásuk szempontjából legoptimálisabbnak számító helyre.

A telepített sátorrendszer ellenáll akár óránkénti száz kilométeres erősségű szélnek is, hűtő-fűtő rendszere pedig az üzembe helyezése után tíz perccel már biztosítja a megfelelő munkafeltételeket.

A Magyar Honvédség egészségügyi állománya a Honvédkórház, valamint az alakulatoknál szolgálatot teljesítő szakemberek munkájával jelentős szerepet vállal a járványügyi feladatrendszerből

– fogalmaztak a honvedelem.hu cikkében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik