Kiegyezést sürget Fekete-Győr András

Ha a járvány legyőzéséhez még az Orbán-kormánnyal is össze kell fogni, az azt üzeni, hogy bizonyos célokért mindenkivel össze lehet fogni – mondja a Momentum elnöke.

A Magyar Nemzetnek Fekete-Győr András azt mondja, komoly veszély idején „csak egységben lehet fellépni”. Szerinte az Orbán-kormány több jó intézkedést is hozott, csak lassan, de ez a nyugati világ kormányzataira is érvényes. A pártelnök nem utasítja vissza, amikor a kormánylap azt állítja, hogy az

ellenzéki pártok zöme viszont mintha a vírusnak szurkolna, és politikai haszonszerzésre használnák a vészhelyzetet.

Erre a Momentum elnöke úgy reagál, hogy a mostani rendkívüli időkben

nincs pártpolitikai, csak és kizárólag össznemzeti érdek, mindannyian egy hajóban evezünk.

Ő is lát ezzel ellentétes ellenzéki kommunikációt,

ám nagyon félrevisz, ha valaki most annak drukkol, hogy a válság idején összeomoljon a kormány. Ez mindannyiunkra nézve katasztrófával járna. Ebben a krízishelyzetben kiegyezésre van szükség.

Kiegyezés kell koronavírus idején

A Momentum elnöke szerint ehhez az kell, hogy veszélyhelyzet idején „az ellenzéki pártok ne nyerészkedjenek”, a kormány pedig ne csak a szavazóinak tegyen gesztusokat, kezelje a Magyar Orvosi Kamarát partnerként, Kovács Zoltán válaszoljon az  ellenzékinek tartott sajtó kérdéseire is. Ezt követően adok-kapok kezdődik arról, hogy a politikusok mennyire veszik figyelembe a  karantént, majd arról, hogy a fideszes propagandának miért volt fontos hangsúlyoznia, hogy irániak is vannak az első betegek közt.

Amikor a lap 2022-vel, Gyurcsány Ferenc közös listájával, „halálos ölelésével” akar foglalkozni, Fekete-Győr egyértelművé teszi, ebben a krízishelyzetben nagyon nehezére esik 2022-vel és a pártpolitikával foglalkozni.

Ezekre a kérdésekre csak azért válaszolok, mert előbb-utóbb le fogjuk győzni a járványt, és remélhetőleg sok minden vissza fog állni a megszokott kerékvágásba. Ha egy világjárvány legyőzéséhez még az Orbán-kormánnyal is össze kell fogni, az azt üzeni, hogy bizonyos célok érdekében mindenkivel össze lehet fogni.

Ha Orbánnal lehet, bárkivel lehet

A Momentum idén nem dönt sem a miniszterelnök-jelölt, sem az egyéni választókerületi jelöltek, sem a pártlisták kérdésében, nem foglalkozik a többi ellenzéki párttal csak saját céljaival. Azokért pedig együtt lehet működni bárkivel, Fekete-Győr úgy látja, a 2022-es kormányváltás esélye nagy. Az egyéni választókerületek többségét közös ellenzéki összefogással meg lehet nyerni, a Momentum pedig kormányzásra készül. Jövő karácsonyig el kell dőlnie, kik lesznek a képviselőjelöltek, ki lesz a miniszterelnök-jelölt, mi lesz az a kormányprogram.

A pártelnök nem utasítja vissza, amikor a kormánylap hazudozással vádolja az ellenzéket, amiért korábban azt állította,  demokratikus úton lehetetlen leváltani Orbán Viktort.

Lehet Magyarországon választást nyerni, csak piszkosul nehéz a Fidesz-kormány rettenetes állami erőforrásfölénye miatt, legyen szó a végtelen plakátkampányról vagy a közmédia propagandává silányításáról.

Az ellenzéki polgárok az elmúlt tíz évben békésen tüntettek és Fekete-Győr abban bízik, a fideszesek is így tesznek majd, ha 2022-ben kormány- és rendszerváltás lesz.

Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.