Közélet

Az MSZP aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy az üzemanyagok adójának egy részét a városok kapják meg

Aláírásgyűjtésbe kezdett az MSZP csütörtökön Budapesten annak érdekében, hogy minél többen csatlakozzanak azon kezdeményezésükhöz, hogy az üzemanyagokból befolyó jövedéki adó egyharmadát megkaphassák az önkormányzatok útfelújításra, zöldberuházásokra.

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke a Móricz Zsigmond körtéren tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlésben a jövedéki adóról szóló törvény módosítását kezdeményezték, amelynek révén jelentősen nőne az önkormányzatok útfelújításra elkölthető forrása.

A következő napokban töltőállomásokon, bevásárlóközpontoknál tartanak konzultációt és gyűjtenek aláírást kezdeményezésükhöz – ismertette. Jelezte, szeretné, ha ellenzéki üggyé válna javaslatuk, ezért levélben kérte a parlamenti frakcióvezetők támogatását.

Tüttő Kata szocialista főpolgármester-helyettes közölte, 1310 kilométer, 12 millió négyzetméter utat tart fenn a Fővárosi Önkormányzat és ebből 3,3 millió négyzetméter nagyon rossz állapotban van.

Hozzátette: a kormány meghatározta, mire költhetik az iparűzési adót az önkormányzatok, és csökkenteni is tervezi azt azáltal, hogy kedvezményt adna multinacionális cégeknek, holott az önkormányzatok ebből tudnak felújítani.

Nyissuk ki az adókaput, tárgyaljuk újra, hogyan osztja meg a főváros és a kormány a budapestiek által befizetett adóbevételeket, azért, hogy jobb utak épüljenek

– javasolta. Tüttő Kata szerint ha az utak és a hidak nem lesznek normális állapotban, akkor itt se világbajnokságot, se olimpiát nem lehet rendezni, maximum egy off-road versenyt nemzetközi szinten.

Volt kérdés arról, hogy Gyurcsány Ferenc DK-elnök és Horváth Csaba, a XIV. kerület szocialista polgármestere együtt ebédelt. Molnár Zsolt közölte, Horváth Csaba hosszú évek óta jó kapcsolatot ápol Gyurcsány Ferenccel, akivel rendszeresen találkoznak. Az ellenzéki vezetők szoktak egymással beszélgetni – jegyezte meg.

Soha ilyen fel nem merült – válaszolt az MSZP budapesti elnöke arra a kérdésre, hogy a DK megkereste-e, hogy átlépjen. Molnár Zsolt egy másik kérdésre azt mondta, örülnek, hogy Gyurcsány Ferenc is csatlakozott az MSZP azon kezdeményezéséhez, hogy a következő országgyűlési választáson az ellenzéknek közös miniszterelnök-jelöltet, közös listát és közös egyéni jelölteket kell állítania.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik