Közélet

Népszava: az Országos Mentőszolgálat kozmetikázza a kiérkezési adatokat

Gyaníthatóan nem olyan rózsás a helyzet az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ), ahogyan azt Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára lefestette — derül ki a Népszava cikkéből.

Rétvári  a jobbikos Lukács László Györgynek küldött írásbeli válaszában arról írt, hogy az OMSZ országosan 10,88 perc alatt ér ki a sürgős esetekhez. A politikus a részletekre nem tért ki, mindössze annyival egészítette ki közlését,  hogy az utóbbi években folyamatosan javultak az adatok: 2018 végén a 15 percen belüli kiérkezési arány még 78 százalék volt, egyetlen évvel később, 4 százalékpontos javulást követően pedig 82 százalékra emelkedett.

A Népszava szerint azonban a javulás az érintettek számára nem ellenőrizhető, mivel az adatok nem összevethetők. Mint írják: a mentőszolgálat által újabban publikált számokkal meglehetősen kreatívan értelmezik a valóságot. Egyrészt a kiérkezési időt nem a hívástól számítják, hanem a mentőgépkocsik indulása és a helyszínre érkezés között rögzítik. Így az adatok nem csak azzal az egy-két perccel látszanak rövidebbnek, ami a kikérdezéssel telik, hanem teljesen elfedik azt, amikor kapacitáshiány miatt nincs elindítható gépkocsi a szolgálatnál. Ilyen helyzet a fővárosban és az ide tartozó agglomeráció esetében meglehetősen gyakran fordul elő. A Népszava információi szerint

délután öt és hét óra között átlagosan 30 feladatot nem lehet azonnal kiadni, este hét után az ilyen esetek száma tízre csökken.

De nem csak ez az egyetlen kreatív időszámítási módszer van: a szolgálat mostanában közölt statisztikájának az is, hogy azok csak a „prioritás egyes” kategóriára vonatkoznak. Ez az statisztikákban egy frissen használt kategória, csupán csak egy része a mentési rendeletben meghatározott azonnali mentést igénylő eseteknek. A lap szerint ez a fajta mazsolázás arra is lehetőséget ad, hogy a statisztika úgy is javulást mutasson a korábbiakhoz képest, ha valójában semmilyen előrelépés nem történt.

Emlékeztetnek: az Állami Számvevőszék is megállapította: hiába költöttek el az előző uniós ciklusban 15 milliárd forint európai pénzt arra, hogy a sürgős hívások legalább 90 százalékában negyed órán belül kiérkezzenek, ezt nem sikerült teljesíteni.

Kiemelt kép: Mónus Márton/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik