Niedermüller hisztériakeltésnek tartja a tüntetést

A DK alelnöke szerint fideszes bírálói komoly szövegértési gondokkal küzdenek.

A Klubrádióban Niedermüller Péter politikai hisztériakeltésnek nevezte, hogy a Fidesz rasszizmussal vádolja és tüntetést szervez ellene. Erzsébetváros polgármestere azt mondta, szövegértési gondokkal küzd, aki nem érti, miről beszélt, nem egy  csoportot kritizált, hanem a kormány kirekesztő családpolitikáját, ami ellen a jövőben is felszólal. A DK alelnöke az ATV-ben a Fidesz ellenségkép-kereséséről így fogalmazott:

(…) hogyha megnézzük azt, mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen: ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük. Ez a családelképzelés. Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből – mondom csöndesen nektek.

Niedermüller Péter közölte: semmi olyat nem mondott, amivel támadják, a mostani „cirkusznak” nincs köze szavaihoz, most a Fidesz érdeke a politikai hisztériakeltés, elterelheti a figyelmet azzal ezer más dologról. Jelezte: ha egy réteget, egy csoportot akart volna megnevezni, akkor nem a képződmény szót használja. A műsorban azt a „családfelfogást” bírálta, amely csak a fehér férfi és a fehér nő házasságát tekinti családnak, erről volt szó a tévéadásban, hogy mindenki ellenség a Fidesznek, aki ennek a „képződménynek” nem felel meg.

A Fidesz belekaphat félszavakba, negyedmondatokba, de ettől még el kell mondani, ez rémisztő, mert a gyűlöletkampánynak beláthatatlan következményei lesznek. Amikor Orbán Viktor folyamatosan arról beszél, hogy „keresztény kultúra, keresztény Európa, fehér Európa”, azzal mindenkit kizár, aki nem tartozik e körbe.

Mindenki úgy éli életét, olyan családban, ahogy akarja.  elfogadhatatlan, ha egy családformát privilégiumokban részesítsenek mások kárára. A kormány nem zárhat ki egyéneket, családformákat, kisebbségeket csak azért, hogy ezzel növelje a népszerűségét – tette hozzá. Niedermüller Pétert nem hatja meg, ha Bayer Zsolt vagy bárki gyújtó hangú beszédet mond ellene, mert csak „ostobaságot beszélnek”, hergelik a híveiket. Szerinte vélhetően pártutasítást kaptak azok, akik felháborodtak szavain és tüntetést szerveznek az Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal elé.

A Fidesz nem hisz neki

A csütörtöki demonstráció fő szervezője, Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő a Magyar Nemzetnek azt mondta, bárhogy próbálják magyarázni, Niedermüller részéről színtiszta gyűlöletbeszéd hangzott el.

Már önmagában a képződmény szóhasználat is sértő,

emberhez méltatlan kifejezés, de aki bőrszín, szexuális beállítottság vagy vallás szerint megkülönböztet embereket, és ehhez különböző tulajdonságot fűz, az kimeríti a rasszizmus fogalmát.

A tüntetésen Niedermüllert lemondásra, a DK-val együttműködő pártokat elhatárolódásra, a gyűlöletbeszéd elleni állásfoglalásra szólítják fel. Szerinte azok a szervezetek, amelyek nem emelték fel a szavukat Niedermüller kijelentései ellen, nem jogvédők. Ők csak akkor hallatják a hangjukat, amikor saját érdekeik szerint akarnak politikát csinálni – tette hozzá Bajkai, aki mellett a tüntetésen Bayer Zsolt mellett felszólal Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője és Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke is.

Kiemelt kép: Farkas Norbert/24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Gyurcsány: Ebből nagy baj lesz

„Az Isten legyen hozzánk kegyes” – fohászkodik Orbán mentőcsomagját látva. Közben a Fidesz is kitalálta, hogyan rugdossa a baloldalt a válsághelyzetben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.