Közélet

A hétvégén több mint 100 baleset történt az utakon

Magyarország területén a mögöttünk hagyott hétvégén, vagyis január 24-én 0 órától január 26-án 24 óráig a rendőrök 109 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 ember vesztette életét, 30 súlyos és 78 könnyű sérüléssel végződött – írja a rendőrség az összefoglalójában.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 543 személyt fogott el, közülük

  • 105 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján,
  • 307 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten.

514 személyt állítottak elő, köztük

  • 254 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és
  • további 39 személyt ittas vezetés gyanúja miatt.

Biztonsági intézkedést 314 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a hétvégén a rendőrök és a katonák 113 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, 143 főt megakadályoztak az ország területére történő illegális belépésben.

Hazánk területén 11 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, további 4 személy ellen közokirat-hamisítás , 3 személy ellen embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik