Közélet

„Golyó fog repülni a gyerekeid szobájába” – bűnügyi felügyeletbe raktak egy prostituáltat

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte a bűnügyi felügyeletét és távoltartását  annak a nőnek, aki folyamatosan fenyegette és zsarolta a volt szeretőjét.

O. M. gyanúsított egy közösségi portálon hirdette a szexuális szolgáltatásait. A férfi tavaly januárban találkozott vele, majd szexuális kapcsolatba is kerültek egymással. A férfi tavaly márciusban lapátra tette, de ezt a nő nem fogadta el és továbbra is folytatni akarta a kapcsolatukat. Miután a férfi ezt visszautasította, a nő többször is hívta a férfit és családtagjait is, akik letiltották a gyanúsított telefonszámát.

Idén januárban O. M. anyagi gondokkal küzdött, ezért ismét hívogatni kezdte a férfit és sms üzeneteket küldött neki, illetve személyesen megkereste ismerőseit, munkatársát is. Ennek során pénzt követelt a férfitől és azzal fenyegette, ha nem ad neki pénzt, akkor „golyó fog repülni a gyerekeinek a szobájába”, „meg fogja őt lőni”, valamint pokollá teszi az életüket.

A férfi január 22-én bejelentést tett a rendőrségen, majd találkozót beszélt meg a nővel a kért pénzösszeg átadása érdekében. A rendőrök a gyanúsítottat a pénz átvétele közben tetten érték és elfogták.

Tekintettel a kiszabható büntetés mértékére megalapozottan feltehető, hogy a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne vagy elrejtőzne. Továbbá megalapozottan feltehető, hogy a bizonyítást veszélyeztetné azzal, hogy a tanúkat megfélemlítené, vagy jogellenesen befolyásolná, valamint vagyoni helyzetére figyelemmel – jövedelemmel nem rendelkezik – annak a veszélye is fennáll, hogy szabadlábra kerülése esetén újabb szabadságvesztéssel fenyegetett szándékos bűncselekményt követne el.

A bíróság a gyanúsítottat meghallgatta az ügyészi indítványt megvizsgálta és azt elutasította. A bíróság véleménye szerint a gyanúsítottal szemben enyhébb kényszerintézkedés elrendelése is elegendő, így az első fokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb május 24-ig bűnügyi felügyeletét és távoltartását rendelte el. Ezalatt a nő a távoltartással érintett személyekkel sem közvetlenül, sem közvetve nem léphet kapcsolatba.
A végzés ellen az ügyész fellebbezéssel élt, így az nem végleges, de végrehajtható.

Foto: Andreas Arnold/dpa

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.