Közélet

Minden második ausztrál adakozott a bozóttűz megfékezésére

Az ausztrál bozóttüzek korábban is jellemzőek voltak, de ebben a szezonban korán kezdődtek a tüzek és az elmúlt négy hónapban 33 ember és több millió állat halálát okozták, emellett görögországnyi területet égettek le.

A tűz lerombolt több ezernyi otthont, a sérülések mellett sok lelki sebet is ejtett. Az ausztrálok ezért egyre jobban összefognak és segítik egymást.

Ebben a szezonban az ausztrálok 53 százaléka adományozott pénzt a bozóttüzekkel kapcsolatos tevékenységekre – derült ki a hétvégén bemutatott tanulmányból, melyet a More Strategic nevű cég és a Fundraising Institute Australia (FIA) készített.

Az adományok közel fele a FIA-hoz érkezett be, 14 százalékot a Facebookon keresztül adományozták az emberek. Az összegyűjtött pénz mennyiségéről szóló becslések változóak, az adományok ugyanis folyamatosan érkeznek Ausztráliából és külföldről is, egyes sajtóértesülések szerint több százmillió dollár (30,6 milliárd forint) érkezett be.

A szörnyű időkben megtapasztalhattuk az ausztrál szellemiséget, mely szeretetben, támogatásban, bátorságban és nagyvonalúságban mutatkozott meg

– mondta el közleményében hétfőn Scott Morrison ausztrál miniszterelnök.

A bozóttüzek által legsúlyosabban érintett Victoria, Új-Dél-Wales és Queensland államokban több mint egy hete tartó esőzéseknek köszönhetően a tüzek száma kevesebb mint a felére csökkent, de még mindig sok tűz ég. A meteorológusok arra figyelmeztetnek, hogy a hűvösebb időjárás hamarosan véget ér.

Kiemelt kép: PETER PARKS / AFP 

Ajánlott videó mutasd mind

Ragadozó féreg terjed Európában

Egy ragadozó laposféreg terjed gyors ütemben kontinensünk nyugati részén, a lebontásban kulcsfontosságú szerepet játszó puhatestűeket pusztítja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.