Közélet

Vágó István: vér folyna, ha Pokorni Zoltán elbontaná a Turul-szobrot

A Hegyvidéken kialakult Turul-helyzetről beszélt Vágó István, a kerület DK-s képviselője a Klubrádióban. Mint ismert a képviselő-testület – Pokorni Zoltán kezdeményezésére – egyhangúlag támogatta, hogy vizsgálják felül a második világháború XII. kerületi áldozatainak emlékművén található névsort. Ebben  szerepel ugyanis Pokorni József, a polgármester nagyapja, akiről kiderült, hogy nyilas múltú háborús bűnösök közé sorolható, így az elöljáró véleménye szerint nem méltó arra, hogy szerepeljen a neve a hősök között. Pokorninak egyébként nem volt köze ahhoz, hogy a nagyapja rákerült a listára: a turulszobor felállításáról még elődje, Mitnyan György határozott, a névsort pedig Szatucsek Tibor helytörténész állította össze.

Pokorni leveteti a turulszoborról a nagyapja nevét, mert a nyilas háborús bűnösök közé sorolható
A fideszes polgármester azonnal reagált a Rab László újságíró által feltárt ügyre.

A közelmúltban Pokorni Zoltán felkérte dr. Cseh Gergő Bendegúzt, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatóját, dr. Kovács Tamás történészt, a Holokauszt Emlékközpont igazgatóját, valamint Ungváry Krisztián történészt, tekintsék át az emlékmű névsorát. Ennek a bizottságnak lesz a feladata annak megállapítása, hogy a névsorban szereplő személyek közül kik azok, akik a második világháború alatt nagy valószínűséggel háborús bűntettet követtek el. De arra is javaslatot várnak a testülettől, hogy a méltó megemlékezés érdekében hogyan lehet feloldani az emlékművel, szimbolikájával kapcsolatos ellentmondásokat – magyarán azt, hogy miközben a Turul alatt szerepelnek a második világháború áldozatainak a nevei, a jelkép a második világháborúban, és előtte is antiszemita és nyilas mozgalmakkal kapcsolódott össze.

Vágó István ezzel kapcsolatban most mondta azt a Klubrádióban, hogy ő szintén rossznak tartja, hogy a nyilasokhoz is kötődő turult tették a második világháborús áldozatok névsora fölé, ennek ellenére nem feltétlenül örülne egy ilyen referendumnak. Az ellenzéki önkormányzati képviselő szerint ugyanis a többség a turul mellett voksolna, ami nem lenne jó fejlemény, így megérti, hogy Pokorni Zoltán nem akar népszavazást.

Ha pedig az önkormányzat magától távolítaná el a szobrot, az komoly konfliktusokhoz vezetne, akár erőszakos cselekményekre is sor kerülhetne. A helyzet nagyon komplikált, a polgármesternek pedig végig kell gondolnia, mi lenne a következménye a Turul-szobor elbontásának – mondta Vágó, aki úgy gondolja, ha Pokorni meghozná ezt a döntést, „vér folyna”.

Vágó szerint valóban nagyon szerencsétlen, hogy az áldozatok neve a Turul-szobor alatt szerepel, de egyelőre nem tudja, mi lenne a megoldás a helyzetre. Pokorninak azt a bejelentését azonban, miszerint javaslatokat vár a történészektől az emlékművel, annak szimbólumával kapcsolatos ellentmondások feloldására a méltó megemlékezések érdekében, helyesnek tartja.

Ez egy tisztességes szándék

– fogalmazott Vágó, aki szerint Pokorni ezzel elfogadja, hogy a turul nem alkalmas szimbólum a XII. kerületi áldozati emlékműre.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik