Közélet

Lecserélték a Főkert vezérigazgatóját

2020. január 16-tól Zakar András a Főkert új vezérigazgatója – közölte csütörtök reggel a főpolgármesteri hivatal. Mint írták, a szakember nyílt pályázaton nyerte el megbízatását, mivel a Főpolgármesteri Hivatal – a főpolgármester kampányígéretének megfelelően – minden fővárosi cég vezetésére pályázatot írt ki.

Decemberben előbb arról szóltak a hírek, hogy elbocsátották az eddigi vezérigazgatót, Szabó Józsefet, később azonban ezt cáfolták. A mostani közlemény szerint ugyanakkor Szabó nem adta be újra a pályázatát.

Mivel az elkövetkezendő évek egyik legfontosabb programpontja a zöldfelületek növelése lesz a városban, az új vezetésű Főkertnek stratégiai szerepe lesz a város átalakításában. Zakar András vezérigazgató és Bardóczi Sándor főkertész máris neki tud állni egy zöldebb, élhetőbb Budapest megteremtésének,

mondta Karácsony Gergely főpolgármester a személycserével kapcsolatban.

Kiemelt kép: 24.hu/Farkas Norbert

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.