Közélet

Navracsics reagált Orbán kijelentésére

Élő adásban javította ki Orbán Viktort Navracsics Tibor, miután a miniszterelnök csütörtökön arról beszélt, hogy felfüggesztené a fogva tartási körülmények miatt megítélt állami kártérítések kifizetését.

Orbán az Európai Bíróság ítéletére hivatkozott, amely összesen 231 millió forintot ítélt meg 43 rabnak a rossz börtönkörülmények miatt, a volt igazságügyi miniszter és egykori uniós biztos a Spirit FM műsorában az atv.hu tudósítása szerint viszont felhívta a figyelmet arra, hogy az említett ítéletet valójában az Emberi Jogok Európai Bírósága hozta.

Millió forintokat vesznek le elítélt bűnözők a magyar adófizetők pénzéből, mert a fogva tartás nem volt megfelelő. Hát hova jutunk itt? Egy fillért se fizessünk, fel kell vállalni a vitát

– mondta csütörtökön Orbán, aki kijelentette, hogy Varga Judit igazságügyi minisztert arra utasította, hogy függesszék fel a raboknak a fogva tartási körülmények miatt megítélt állami kártérítések kifizetését.

Orbán Viktor: Sok helyütt az ellenfél jobb jelölteket állított, mint mi
Évindító sajtótájékoztatót tartott a miniszterelnök a Karmelita kolostorban. Szó volt klímasemlegességről, médiatúlsúlyról, nemzeti konzultációról, kórházakról és Donald Trump fiatalságáról is.

A volt igazságügyi miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy van egy Európa Tanács Egyezmény, amely tartalmazza a fogvatartottanként biztosított három köbméter előírást,

de nem Magyarország az egyetlen olyan ország, ahol tényleg ipar települt arra, hogy az adott ország nem tudja biztosítani az egyezményben előírtakat, és ezért perelik ennél a strasbourgi bíróságnál, ami pedig tömegével ítéli meg a kártérítéseket.

Azzal kapcsolatban, hogy Orbán jelentése miatt egyes elemzők már hazánk EU-ból való kizárását prognosztizálták, Navracsics azt mondta: a kizárásunkat csak akkor eredményezheti, ha ezt jogállamisági problémává generálják, és előszedik azokat az érveket, miszerint nincs betartva egy nemzetközi szerződés, egy emberi jogi egyezmény, hogy tömeges jogsérelem történik, és végül előhúzzák a hetes cikkely szerinti eljárást.

De ez nem túl valószínű

– szögezte le a volt uniós biztos.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik