Közélet

Leállították a velencei FINA-uszoda építését

Gerhard Ákos velencei polgármester közleményt adott ki a városi uszodaépítéssel kapcsolatban, melyben közölte:

leállították a FINA-uszoda építését Velencén, miután a volt fideszes városvezetés jogszabályt sértett.A polgármester azt írta, a városi önkormányzat betekintést kért a helyi uszodaépítéssel összefüggésben keletkezett iratokba, ennek érdekében az építtetőhöz fordultak, valamint, mivel az építkezés kezdete idején még a korábbi polgármester volt hivatalban, az ügy tisztázása érdekében kértük többek között a beruházás helyszínéül szolgáló földterületre vonatkozó, a tulajdonos által kibocsátott, az építési engedéllyel és az építési tevékenységgel összefüggő tulajdonosi hozzájárulásra vonatkozó dokumentumok megküldését a polgármesteri hivatal részére.

Hiába a kérésük, a tulajdonosi hozzájárulás többszöri egyeztetés, levélváltás ellenére sem került átadásra. Ugyanakkor az igényelt irat nem volt fellelhető sem a velencei polgármesteri hivatalban, sem az építési üggyel összefüggő elektronikus felületen.

Ennek következtében a Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztályához fordultak, tájékoztatást és intézkedést kérve.

A hatóság az ügyben helyszíni szemlét tartott november 27-én. Az építtető kft. ügyvezetője a helyszíni szemlén átadott az építési hatóság jelenlévő ügyintézőjének egy, az előző polgármester aláírásával ellátott, „tulajdonosi hozzájárulás”-ként elnevezett „iratot”. A keltezés 2019. július 4. napja volt.

Ez a bemutatott nyilatkozat azonban több szempontból sem felel meg a jogszabályi előírásoknak. Az irat ugyanis nincs bélyegzővel ellátva, továbbá nincs fejléce, nincs iktatószáma, és nem tünteti fel azt sem, hogy a képviselő-testület mely határozatával hatalmazta fel a polgármestert e nyilatkozat kiadására. Bár az iraton megjelölt napon volt képviselő-testületi ülés, és napirenden szerepelt egy a Velence Plus Kft-vel kapcsolatos döntés is, ám a tulajdonosi hozzájárulás kiadásának kérdése nem szerepelt a napirenden. Nem volt ilyen tartalmú előterjesztés, így döntés sem születhetett erre vonatkozóan.

Ezek fényében a Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztálya december 16-án a Velencei Városi Uszoda építésére vonatkozó építési kivitelezési tevékenység folytatását megtiltotta.

Az uszoda körüli mizériáról ebben a cikkünkben írtunk bővebben:

Hazárdjáték: Velence FINA-uszodát épít, de nincs meg rá a pénze
Belevágtak a 4,7 milliárdos beruházásba, különben elveszne az eredetileg húsz vízilabdázóra hivatkozva igényelt tao.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik