Közélet

Nem adják meg Karácsonyék a hiányzó 20 milliárdot a szerkezetkész Biodómba

A csütörtöki Népszava szerint a fővárosi önkormányzatban az az elvi döntés született meg, hogy Budapest nem fogja kifizetni az állatkertbe tervezett Biodóm befejezéséhez szükséges 20 milliárd forintot. Ennek oka pedig egyszerű: ti. nincs ennyi „felesleges” forrása a városnak. Biodóm havi fenntartási költsége egyébként egymilliárd forint körül alakulna, amire szintén nincs pénze a városnak.

A cikkben szerepel az is, hogy az eredetileg 16 milliárd forintosra tervezett beruházás az elmúlt időszakban elképesztően megdrágult. Ennek nyomán ma már 63 milliárd forint a végösszeg, csakhogy ebből még mindig hiányzik 20 milliárd.

A Biodóm egyébként a Fővárosi Állat- és Növénykert (FÁNK) projektje, és eddig a kormány finanszírozta a központi költségvetésből, de a felső határt 43,7 milliárd forintban húzták meg. A Biodóm hatalmas, 1,7 hektáros állat és növényház gyakorlatilag szerkezetkész – ezt jelentette be Persányi Miklós, az állatkert igazgatója a napokban tartott sajtóbemutatón.

A Népszava azt is írja:

A helyzet pikáns, hisz a FÁNK a főváros költségvetési szerve – vagyis még csak nem is cége – így a működését a főváros felügyeli. Vagyis alapesetben a FÁNK, másodsorban az önkormányzat kezében van a Biodóm sorsa, a kormánynak ez ügyben nincs jogi kötelezettsége, bár az eddig kifizetett 42 milliárd egyértelműen a kormány felelőssége. Ugyanakkor, ha elindul a vizsgálat, amely a most pályáztatás alatt lévő új FÁNK gazdasági igazgató feladata lesz, kiderülhet, hogy miként négyszereződött meg az indulás óta a Biódom építésének költségvetése. Borítékolható, hogy ez még kényes kérdéseket vethet fel. Egy alapos revízió tárhatja fel, hogy a módosított költségvetéseket milyen hatásvizsgálatok, megtérülési számítások támasztották alá, és ha vannak ilyenek, azok megalapozottak voltak-e.

Kiemelt kép: A Fővárosi Állat- és Növénykert bővítése során megépülő Pannon Park Biodóm belső látványterve az állatkert Holnemvolt Parkjában 2015. január 29-én. Előzőleg a fővárosi állatkert bővítéséről és a hozzá kapcsolódó beruházásokról tartottak kormányszóvivői tájékoztatót. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik