Közélet

Azonnali: Összevonhatják a Volánt és a MÁV-ot

Az Azonnali birtokába jutott egy munkadokumentum, amely szerint az Információs és Technológiai Minisztérium (ITM) MÁV-VOLÁN Nemzeti Közlekedési Vállalat Nonprofit Zrt. néven holdingcégbe vonná össze az államvasutakat és a távolsági buszjáratokat működtető Volánt. A hírportál szerint a dokumentum a szerdai kormányülés napirendjén is szerepel.

Mint írják, a holding fölött az ITM gyakorolná a tulajdonosi és irányítási jogokat. Ezt azt is jelenti, hogy miközben jelenleg Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter felügyelete alá tartozik a terület, a jövőben őt teljesen kivonnák.

Az ITM szerint az új struktúra sokkal hatékonyabb lenne, mert össze lehetne hangolni a fejlesztéseket, hatékonyabban tudnák kezelni azokat a konfliktushelyzeteket, amelyeket a vasúti prioritás megvalósításával járó strukturális átalakítások kiváltanak, valamint hatékonyabb lenne a döntési folyamat és egyértelműbbé válnának a felelősségi körök.

A dokumentumból az is kiderül, hogy a MÁV-VOLÁN Nemzeti Közlekedési Vállalat, mint a holdingot irányító társaság a tervek szerint csak a tagvállalatok irányítását végezné, az alá tartozó, jogilag továbbra is különálló közlekedési vállalatok irányításáért külön divíziók felelnének – írja az Azonnali.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik