Közélet

Gyerekei látogatása közben bántalmazta feleségét és lövöldözött egy férfi Bátaszéken

A rendőrségre 2019. december 15-én 12 óra 23 perckor érkezett bejelentés, hogy Bátaszék egyik utcájában két férfi verekszik, és az egyikük rálőtt a másikra. Az egyenruhások pár percen belül a helyszínre értek, ahol elfogtak egy 35 éves tolnai férfit, aki egy pisztollyal több lövést adott le – írja a police.hu.

A szekszárdi rendőrök az elsődleges adatgyűjtés során megállapították, hogy a tolnai férfi gyermekeit ment meglátogatni Bátaszékre, ahol az utcán szóváltásba keveredett feleségével, akit meg is rángatott. Az asszony segítségére ismerősének férje sietett, akire az elkövető egy – engedély nélkül magánál tartott – gáz- és riasztófegyverrel többször is rálőtt. A két férfi ezt követően dulakodni kezdett.

A járőrök a 35 éves tolnai férfit elfogását követően a Szekszárdi Rendőrkapitányságra előállították, az engedély nélkül magánál tartott revolvert lefoglalták.

A nyomozók az elkövetőt felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérletének elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként, ellene a Szekszárdi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja a büntetőeljárást.

Ajánlott videó mutasd mind

„Nem tudtam a gyermekemet emberi lénynek tekinteni”

A boszniai háborúban több tízezer nőt, lánygyermeket erőszakoltak meg többségben szerb katonák. Az erőszakból fogant gyerekek száma 2-4 ezer közé tehető. A mára már felnőtt gyermekek és szüleik azért harcolnak, hogy ismerjék el őket háborús áldozatként.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.