Közélet

A fideszes országgyűlési képviselő jobbkeze mellett még 3 embert letartóztatott a rendőrség

Megesett, hogy Boldog István, a térség fideszes országgyűlési képviselője a cserkeszőlői fürdő termálvizes medencéjében várta a vele találkozó polgármestert, hogy „egy szál fürdőruhában, nyugodtan – telefonok nélkül – beszélhessék meg, hogyan is kellene a TOP-os pályázatokhoz hozzáállnia a polgármesternek, hogy aztán mindenki jól járjon” – mesélte több, neve elhallgatását kérő forrás is az Indexnek. Telefonokkal a zsebükben nem nagyon szerettek beszélgetni a pályázati lehetőségekről Boldogék a polgármesterekről.

Egy másik esetben a pályáztatási szakaszban egy polgármesteri hivatalba rendelt Boldog több polgármestert is, jobbkeze, a táskás emberként emlegetett, és a múlt héten letartóztatott F. Petra elkérte mindenkitől a mobilját, egy másik szobába vitte azokat, a polgármesterek pedig egyenként mentek be Boldoghoz és egyeztettek arról, hogy mire pályázzanak, hogyan fognak tudni nyerni.

F. Petra sokáig Boldog asszisztense volt, aztán kampányfőnöke, aztán lett belőle megyei önkormányzati képviselő, gyakran feltűnt Boldog István mellett az átadásoknál, szalagátvágásokon.

Rajta kívül még három embert tartóztatott le a rendőrség nemrég, és egy ember nyomkövetőt kapott.

„A Budai Központi Kerületi Bíróság 2019. november 29-én négy hónapra elrendelte K. P. bűnügyi felügyeletét. Az elrendelt kényszerintézkedés szabályainak betartását a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel kell ellenőrizni. A rendelkezésre álló adatok szerint a terhelt megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy több Terület- és Településfejlesztési Operatív Programmal kapcsolatos pályázatnál irányított, jogellenesen befolyásolt közbeszerzéseket elnyert vállalkozóktól jogtalan haszonra tett szert. A terhelt cselekménye bizonyítottság esetén előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntette és az önálló intézkedésre jogosult személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette megállapítására lehet alkalmas”, írták az Index érdeklődésére.

K. F. közbeszerzési tanácsadó.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2019. november 29-én egy hónapra elrendelte K. F. letartóztatását: megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy több Terület- és Településfejlesztési Operatív Programmal kapcsolatos pályázatnál mint önálló intézkedésre jogosult személy az előre megbeszéltek szerint kötelességét megszegve irányítottan, a verseny kiiktatásával folytatott le közbeszerzési eljárásokat. A terhelt cselekménye bizonyítottság esetén előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntette és az önálló intézkedésre jogosult személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette megállapítására lehet alkalmas, írták.

Kiemelt kép: Boldog István, a Fidesz képviselője azonnali kérdést tesz fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. február 20-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik