Óriási vitát követően elnapolták Sára Botondék szabadságmegváltásának ügyét

Meglehetősen nagy vita alakult ki a józsefvárosi közgyűlésben, ahol a volt polgármester, Sára Botond és további városvezetők szabadságmegváltásának ügyét vizsgálták volna, azonban végül a döntést elnapolták, írja az atv.hu.

A fideszes képviselők már a napirendet sem akarták megszavazni Sára szabadságmegváltásának ügye miatt, miközben a volt kerületvezető majdnem három hónapnyi ki nem vett szabadságát váltaná pénzre.

Juharos Róbert kormánypárti képviselő azt mondta:

Szint alatti meg pitiáner, ez a véleményem róla. Nem illik ilyet csinálni, nem szoktak ilyet csinálni. Tehát kultúrkörökben nincs ilyen.

Pikó András, a kerület újdonsült vezetője szerint az önkormányzatnál nincs nyoma annak, hogy a korábbi vezetők szabályosan jártak el. Mint mondta:

Nem vitatom, lehetséges, hogy a jog szerint ez jár. Egy valamit vitatok, hogy ez igazságtalan, és hogy nem a szabályok szerint intézték.

A döntés előtt a polgármester időt kért, majd azt javasolta, hogy az előterjesztést vegyék le a napirendről. Pikó elmondta, vizsgálatot indít a szabadságkiadási gyakorlatról, a közgyűlés pedig december 19-én szavazhat majd az ügyről.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.