Közélet

III/2-es ügynök volt Varga Judit igazságügyi miniszter édesapja

Magyar színésznő kapott szerdán Emmy-díjat New Yorkban: Gera Marinát az Örök tél című film női főszerepéért díjazták.

A film az ötvenes évek Magyarországán játszódik, de a főszereplő sikere az Orbán-kormány igazságügyi miniszterét aktuálpolitikai beszólásra indította. Varga Judit a Twitteren a kommunista rezsim örökösének nevezte Dobrev Klárát, a DK EP-képviselőjét, és azt tanácsolta neki, hogy nézze meg filmet, amely bemutatja a korszak brutalitását.

Azonban nemcsak Dobrev, hanem Varga családjának is volt köze a kommunista rezsimhez. Hadházy Ákos független képviselő szerdán a Facebook-oldalán mutatott be dokumentumokat, amelyek azt bizonyítják, hogy a miniszter édesapja nem pusztán szállodaigazgató volt a Kádár-korszakban Miskolcon, hanem úgynevezett szigorúan titkos tisztként is szolgálta a rendszert. Az Emlékpont adatbázisa szerint Varga László 1978-tól alhadnagy, majd hadnagy volt a Borsod megyei rendőrség III/2-es osztályának alkalmazásában.

A minisztert a 24.hu megkereste az édesapjára vonatkozó információk miatt, választ nem kaptunk. Varga azonban a Pesti Srácoknak adott júniusi interjúban elismerte, hogy az szt-tiszti megbízásra vonatkozó információk valósak, ugyanakkor azt állította, hogy édesapja nem ártott senkinek. Így fogalmazott:

Vendéglátó ipari végzettségű édesapám, még mielőtt megszülettem volna, szakmai karrierjének egy újabb állomásaként szállodavezetői állást kapott a miskolci Avas Szállóban. Tőle tudom, hogy őt is meglepte, amikor pár hónappal később felszólították, hogy a munka része a titkosszolgálatokkal való együttműködés. Kémelhárító, SZT-tiszti III/2-es besorolást kapott, ez annak idején a hódmezővásárhelyi Emlékpont nyilvános listáján is látható volt. A miskolci médiában 2011-ben ez az ügy nagy nyilvánosságot kapott, a családban és a környezetünkben mi akkor megbeszéltük a dolgot. Édesapám elmondta, hogy amikor rádöbbent, miről szól ez és miért is kapott vezetői megbízást, 1983-ban nemet mondott a szolgálatoknak és a sokak által vágyott szállodavezetői pozíciójából is távozott. Ekkor én hároméves voltam; ki gondolja, hogy nekem mindezért magyarázkodnom kéne?

Varga szerint az ellenzék nem tud vitatkozni az érveivel, ezért a családját támadják.

A miniszter szerdán a Facebook-oldalán is reagált Hadházy Ákos bejegyzésére, megismétli a Pesti Srácok-interjú általunk is idézett részét, majd a kommunista diktatúra helyett immáron 2006-tal foglalkozva azt írja: „Nekem erkölcsi és jogi értelemben sincs takargatnivalóm. Én is ott álltam az 1956-os forradalom kitörésének 50. évfordulóját ünneplő tömegben, amikor ugyanannak a rendszernek az örökösei lovasrohamot rendeltek el és szemeket lövettek ki. (…) Hol voltak akkor a jogállamiságért aggódó professzorok, EP-képviselők és Hadházy Ákosok?”

Hadházy kommentben válaszolt, felidézve, hogy 2006-ban fideszes önkormányzati képviselő volt Szekszárdon.

Kiemelt kép: Illyés Tibor / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik