Közélet

Bors: Szemtanú látta VV Fanni elrablását

Az egyik szomszéd látta, ahogy elrabolják Novozánszki Fannit írja a hétfői számában a Bors. A VV Fanni néven ismertté vált korábbi valóságshow-szereplő még két évvel ezelőtt tűnt el és azóta sem találták meg. Az azóta már gyilkosságként kezelt ügyben B. Lászlót vádolják azzal, hogy megölte VV Fannit.

A Bors szerint az egyik szomszéd végignézte, ahogy 2017. november 20-án B. László Fanni Duna-parti albérletéből egészen az épület legalsó szintjéig, a mélygarázsig cipelte az alélt és hiányosan öltözött valóságshow-szereplőt, akit az ott parkoló autójába tett. Amikor a vádlott meglátta a szomszédot, állítólag magyarázkodni kezdett és azt mondta, hogy „Kicsit sok volt a pezsgő!”. Az információt a vádlott korábbi védője is megerősítette a bulvárlapnak.

A lakó azt még látta, hogy B. László a kocsija jobb hátsó ülésére tette az ájult nőt, de a további eseményeket már a mélygarázs videokamerái rögzítették. Többek között azt, hogy a vádlott visszaszaladt valamiért, majd egy kis alakú, fekete tárggyal és ruhaneművel tért vissza a kocsihoz.

B. László nem tagadja, hogy Fannit a kocsija hátsó ülésére tette, azt azonban igen, hogy meggyilkolta volna. A lány holtteste azóta sem került elő. B. László jelenleg házi őrizetben van.

Kiemelt kép: 24.hu/Berecz Valter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik