Közélet

Tüntetéssel fenyegetőznek az Országos Roma Önkormányzat pártjai

A Kúria hatáskörének hiányát állapította meg a roma országos önkormányzat alakuló ülésével kapcsolatban, és a roma szervezetek beadványát további intézkedésre visszaküldte a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnökének – közölte a bíróság hétfőn az MTI-vel.

Az ügy előzménye, hogy a roma nemzetiség országos választásának eredménye múlt héten jogerőre emelkedett, az NVB elnöke pedig december 3-ára összehívta a testület alakuló ülését. A nemzetiségek jogairól szóló törvény szerint az országos nemzetiségi önkormányzat testületének alakuló ülését az NVB elnöke hívja össze a választást követő harminc napon belüli időpontra. Mivel Sárkeresztúron november 3-án tartották a roma nemzetiség országos választásának megismételt szavazását, a harminc napos határidő attól a naptól számítódik.

A december 3-ára összehívott alakuló ülés miatt pénteken a Fiatal Romák Országos Szövetségének elnöke beadványt nyújtott be az NVB elnökének címezve, egyetértésben a Roma Polgárjogi Mozgalom Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetével és a Phralipe Független Cigány Szervezettel. Ebben Farkas László arra hivatkozik, semmi sem indokolja az önkormányzat késleltetett megalakulást, és kéri, hogy az elnök a mandátumátadás napjára, november 25-ére hívja össze az alakuló ülést.

Jelezte: ha ez nem történik meg, demonstrálni fognak az NVB székháza előtt, mert az időhúzás nemcsak erkölcsi, hanem anyagi károkat is okoz az ORÖ-nek.

Az NVB a kérelmet jogorvoslati beadványnak (kifogásnak) tekintette és a megküldte a Kúriának, amely azonban hétfőn megállapította hatáskörének hiányát a kérdésben. A Kúria szerint az NVB elnökének kifogásolt intézkedése nem a választási, hanem a nemzetiségek jogairól szóló törvényből ered, tehát az alakuló ülés összehívása már nem választási ügy, így a bíróságnak nincs hatásköre a kifogásolt intézkedés felülbírálására.

A Kúria egyúttal a beadványt visszaküldte az NVB elnökének további intézkedés megtétele érdekében – közölték.

Kisebbségbe szorult Farkas Flórián szervezete az Országos Roma Önkormányzatban
Úgy tűnik, vége a fideszes politikus dominanciájának.

Kiemelt kép: MTI / Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik