Közélet

Meghalt Horváth János, volt parlamenti képviselő

Életének 99. évében, hétfő hajnalban Budapesten elhunyt Horváth János volt fideszes országgyűlési képviselő – tájékoztatta a család az MTI-t. 1945 és 1947 között kisgazda nemzetgyűlési, majd 1998 és 2014 között fideszes országgyűlési képviselő volt. 2003-tól 2014-ig ő volt a parlament korelnöke.

Horváth János 1921-ben született Cecén, majd Budapesten érettségizett a Gróf Széchenyi István Felsőkereskedelmi Iskolában. 1946-ban diplomázott a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdasági Karán, 1945 és 1947 között a Nostra Általános Közraktár Vállalat könyvelési részlegének vezetője volt.

1942-ben lépett be a Független Kisgazdapártba, 1944-ben részt vett az ellenállási mozgalomban, ugyanebben az évben letartóztatták a nyilasok, de 1945-ben sikerült megszöknie. A háború után megalapította az FKGP XIII. kerületi alapszervezetét, 1946 júliusától a Magyar Parasztszövetség gazdasági osztály vezetője, majd igazgatóhelyettese lett.

1947 januárjában köztársaság-ellenes összeesküvés vádjával letartóztatták és három év kényszermunkára ítélték, ahonnan 1951-ben szabadult, eközben kizárták az FKGP-ből. Fizikai munkásként helyezkedett el, majd 1956. október 23-án bekapcsolódott a Magyar Parasztszövetség újjászervezésébe. Feleségével november 4-én emigráltak és az Egyesült Államokban telepedtek le. Előbb Strasbourgban a Magyar Forradalmi Tanács egyik szervezője, majd New Yorkban a Kossuth Alapítvány egyik létrehozója lett.

1958 és 1966 között közgazdaságtant hallgatott a Columbia Egyetemen, ahol doktori címet is szerzett, és az egyetem oktatója lett. 1968-tól a Butler Egyetem közgazdászprofesszora lett.  Az infláció, a munkanélküliség, az agrárszféra és a növekedés témakörét kutatta. 1992-ben a Republikánus Párt jelöltje volt Indiana állam 10. számú választókörzetében.

A rendszerváltás után gyakran hazalátogatott, 1997-ben pedig végleg hazaköltözött. 1998-ban a Fidesz országos listáján szerzett mandátumot, ahogy 2002-ben és 2006-ban is. 2010-ben a párt Fejér megyei listájáról jutott be a parlamentbe. 2014-ben már nem indult.

2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével tüntették ki. 2007-ben megkapta az amerikai Truman-Reagan Szabadság Emlékérmét, majd 2011-ben az Amerikai Magyar Koalíció kitüntetését a magyar-amerikai kapcsolatok előmozdításában játszott kiemelkedő tevékenységéért.

2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével tüntették ki az amerikai magyar emigrációban végzett tevékenysége, közéleti szerepvállalása, példaértékű életútja elismeréseként. 2013-ban Radnóti Miklós antirasszista díjat, 2014-ben Bajcsy-Zsilinszky-emlékplakettet és Mindszenty-emlékérmet kapott.

Kiemelt kép: MTI/Földi Imre

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik