Közélet

Lázár jelöltje legyőzte a Fideszét

Lázár János városában, Hódmezővásárhelyen vasárnap nagyon kikapott a Fidesz. A választók ismét az ellenzéki Márki-Zay Pétert ültették a polgármesteri székbe, és a képviselő-testületből is szinte teljesen kiszavazták a kormánypártiakat.

Mezőhegyesen viszont Lázár embere aratott brutális győzelmet, aminek az a különlegessége, hogy épp a Fidesz ellen. Az egykori kancelláriaminiszter a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. vezérigazgatójának teljesítményével vigasztalódhat:

Pap István Tibor 88 százalékos szavazataránnyal győzte le az önkormányzati választáson ellenfelét, aki a Fidesz hivatalos jelöltje volt.

Mezőhegyesen az ellenzék nem tudott labdába rúgni. A korábbi független polgármester, Mitykó Zsolt október elején bejelentette, hogy visszalép. A küzdelem ezután két kormányoldali jelölt párharcára egyszerűsödött.

Pap István Tibor. Fotó: Rosta Tibor/MTI

Lázár jelenleg a ménesbirtok kormánybiztosa, így bár a Békés megyei település nem az ő választókörzetéhez tartozik, igyekezett politikai befolyást szerezni Mezőhegyesen. A kampány idején egy városszerte terjesztett szórólapon egyértelművé is tette, hogy Pap István Tibort támogatja.

Az ellenfél, Rajos István még Pap indulásának bejelentése előtt lett a Fidesz hivatalos jelöltje. A városban az sem volt titok, hogy mögötte a körzet fideszes erős embere, Simonka György állt, akire az ügyészség nyolc és fél év fegyházbüntetést és teljes vagyonelkobzást kért bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás miatt.

Az eredmény alapján úgy tűnik, már Békés megyében sem jó ajánlólevél Simonkával közös platformon lenni. Rajosnak csak a szavazatok 12 százalékát sikerült megszerezni, a nyolctagú képviselő-testületben pedig csak két hely jutott a Fidesznek, a többi mandátumot független jelöltek kapták.

Pap polgármesterré választása miatt hamarosan vezetőváltás lesz a Ménesbirtok Zrt.-nél, a vezérigazgatónak ugyanis összeférhetetlenség miatt le kell mondania eddigi megbízatásáról.

Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik