Közélet

A nyugdíjasok inflációja szinte minden hónapban több, mint a nyugdíjkompenzáció

A szakértőket is meglepte, hogy mindössze 2,8 százalékos lett az infláció szeptemberben, de a nyugdíjasok rosszabbul jártak: a fogyasztásuk szerint számolt infláció 3,1 százalék volt az előző hónapban — írta meg a Központi Statisztikai Hivatal jelentése alapján az Mfor.hu.

Hozzáteszik:

így elmondható, hogy az év eddig eltelt időszakában a nyugdíjasok inflációja szinte minden hónapban meghaladta az év eleji nyugdíjemelés 2,7 százalékos mértékét.

A kivétel az év első hónapja, január volt, akkor 2,7 százalékot mért a KSH. Ezt követően lendületesen emelkedett az infláció, volt, hogy meghaladta a havi 3,6 százalékot, és most szeptemberre szelídült 3,1 százalékra.

Azonban az év hátralévő részében megint gyorsulhat az infláció: van olyan szakértő, aki szerint decemberben közel kerülhet a 4 százalékhoz ez a mutató. Mivel az árkosáron belül a nyugdíjasok fogyasztásában nagyobb tételt jelentő élelmiszerek ára nagyobb mértékben emelkedik , akkor feltételezhetjük, hogy a gyorsuló infláció erősebben fog hatni az idősek pénztárcájára.

Kiemelik: könnyen lehet, hogy utóbb kiderül, még több pénz járna a nyugdíjasoknak, ha az egész évet nézzük, és nem csak a törvényben foglalt első nyolc hónapot. Ebben az esetben a kormány utólag rendezi a különbözetet, vagy a kora nyáron elfogadott költségvetésben rögzített 2020-as nyugdíjemelés mértékén változtat.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik