Közélet

Egy településen csak decemberben tartják a választást

A Veszprém megyei Balatonszepezden decemberre írták ki az időközi polgármester-választást, a Zala megyei Lakhegyen azonban még nem döntöttek az új polgármester és képviselők megválasztásának időpontjáról.

A magyarországi települések közül Balatonszepezden és Lakhegyen jelöltek hiánya miatt nem tudnak október 13-án polgármestert választani, Lakhegyen képviselőket sem.

Balatonszepezden az önkormányzat december 8-ára tűzte ki az időközi polgármester-választást a helyi választási bizottság. A településen október 19-én indul a jelöltállítás, így november 4-éig lehet majd leadni az ajánlóíveket.

Az időközi polgármester-választás időpontjáig a jelenlegi, független polgármester, Sebestyén László mandátuma meghosszabbodik. Október 13-án azonban a képviselő-választás nem marad el a településen, és a megyei listára is szavazhatnak a balatonszepezdiek.

Lakhegyen egyelőre nem döntöttek az időközi választás időpontjáról, közölte a helyi választási bizottság elnöke kedden. Béry Lászlóné azt mondta, hogy a szükséges eljárási határidőket és az év végi ünnepeket is figyelembe véve januárra lenne érdemes kiírni az időközi szavazást. Erről azonban a bizottság tagjaival még nem egyeztettek.

Ürmösiné Kőmíves Eleonóra, az Egervárral közös önkormányzati hivatal jegyzője, egyben a helyi választási iroda vezetője elmondta, a zalai településen október 13-án a polgármester- és képviselőjelöltek hiánya ellenére lesz szavazás, de csak a megyei listára adhatja le voksát a helyben élő csaknem négyszáz szavazópolgár. A jelenlegi polgármester és a képviselő-testület mandátuma pedig meghosszabbodik a később kiírandó időközi választás időpontjáig.

(MTI, kiemelt kép: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik