Közélet

NYT: Trumpék hagyták volna, hogy lecsukják az lap újságíróját Egyiptomban

Hétfőn véleménycikket közölt a New York Times (NYT) kiadója, Arthur Sulzberger, amely alapvetően a fake news terjedéséről és annak veszélyeiről szólt. Utóbbit Sulzberger egy eddig sohasem mesélt történettel illusztrálta.

Ezek szerint két évvel ezelőtt az NYT felhívta az amerikai kormány egyik tisztviselője, hogy Egyiptomban a helyi hatóságok le akarják tartóztatni a napilap egyik munkatársát, Declan Walsht. Bár a hír figyelemfelkeltő volt, nem ez volt az első eset, a lapnál már hozzászoktak az ilyesmihez.

Később azonban váratlan fordulatot vett az ügy – írja Sulzberger, ugyanis kiderült, hogy a tisztviselő a Trump-kormány tudta és engedélye nélkül értesítette az NYT vezetőségét. Az informátor szerint az amerikai kormány ahelyett, hogy megpróbálta volna megállítani az egyiptomi kormányt vagy megpróbált volna segíteni a riporternek, el akarta hallgatni az információt és hagyta volna, hogy letartóztassák az újságírót. Sőt, Sulzberger szerint az informátor attól félt, hogy büntetést kaphat azért, mert felhívta a lapot.

Az NYT nem tehetett mást, mint Walsh hazájához, Írországhoz fordult segítségért. Egy órán belül Walsh egyiptomi házánál ír diplomaták jelentek meg, akik biztonságban kikísérték a reptérre, mielőtt a rendőrség cselekedni tudott volna.

Másfél évvel később a New York Times másik újságíróját, David Kirkpatricket Egyiptomba érkezésekor őrizetbe vették és kitoloncolták, mert az egyiptomi hatóságok szerint kellemetlen információkat közölt az országról. Amikor a lap tiltakozását fejezte ki az egyiptomiak tette ellen, a kairói amerikai nagykövetség egyik vezető beosztásban lévő munkatársa azt mondta: „Mit vártak, mi fog történni vele? A cikkei rossz színben tüntették fel a[z egyiptomi] kormányt.”

Sulzberger a cikkében emlékeztet arra, hogy hivatalba lépése óta Donald Trump 600-szor használta a fake news kifejezést a Twitter-üzeneteiben. Mint írja, az amerikai elnök célja azonban nem az, hogy felhívja a figyelmet a sajtó által elkövetett valódi hibákra, hanem az, hogy illegitimnek állítsa be a tényeken alapuló, valódi újságírást végző sajtótermékeket.

Kiemelt kép: Europress/SAUL LOEB/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik