Közélet

Paul Lendvai: rendszerhiba lenne Orbán bukása

Szerinte maga a rendszer zárja ki választási vereséget, de a kormányfőt segíti nemcsak az EU opportunizmusa és az ellenzéki kihívó hiánya, hanem a gazdag magyarok gyávasága is.

A 168 Órának adott interjúban Paul Lendvai új könyve (Törékeny Európa) kapcsán nemcsak arról beszél hosszan, mitől lehet vonzó egy politikus, hanem arról is, mennyire fontos az, mit tesz bukása után. Nemzetközi példákat hoz arra, milyen veszélyei vannak a feledésnek, illetve annak, hogy – a történelmi tapasztalatok dacára – a válságok szinte mindig felszínre hozzák az autoriter, nacionalista vezetőket, akik csak látszólag tudnak együttműködni egymással.

Az Európai Uniót opportunistának, rövidlátónak nevezi és bírálja az Európai Néppártot, amiért nem zárta ki a Fideszt. Azért sem  optimista, mert Orbán Viktor nagyon cinikus, ügyes, rutinos,

Merkel távozása után a magyar miniszterelnök lesz a rangidős kormányfő Európában. Semmiféle belső erkölcsi korlát nem gátolja. Kialakított egy névleges demokratikus intézményekkel leplezett személyes hatalmi rendszert, amelynek a működtetését a nyugat-európai adófizetők pénze segíti. Sok ember profitál ebből.

Akik tehetnének ellene, azok inkább külföldre mennek, az itthon  maradóknak pedig jut a maradék kritikus sajtó, de

nincs Orbánnal szemben semmilyen jövőbe mutató politikai koncepció, a médiák, a kritikusak is, állandóan vele foglalkoznak.

Mára beigazolódott, amit Kornai János már 2011 elején megírt, ez autokrácia. Hiányoznak a civilek, az egyesült ellenzék, olyanokkal, akikről köztudott, hogy tisztességesek és értelmesek.

A rendszer viszont jól szervezett, és megakadályozza, hogy választáson megbuktassák.

Papírforma szerint a NER még sokáig eltart, de a történelem kiszámíthatatlan, nem lehet tudni, ki áll elő Orbánnal szemben.

A legnagyobb probléma, hogy az ellenzék rosszabb állapotban van, mint a Horthy-rendszer idején az akkori ellenzék. Nem látok egységes ellenzéket. Nincs egy Kéthly Anna.

Paul Lendvai azt tartja a másik problémának, hogy a jómódú magyarok gyávák, nem merik segíteni az újságok, internetes portálok működését. Szerinte az önkormányzati választás, azon belül is egy ellenzéki győzekem Budapesten, csak a kezdet kezdete lenne, a rendszert nem buktatná meg.

Kiemelt kép: A Polgári Piknikre érkező Orbán Viktort fogadják a  kötcsei Dobozy kúriánál szeptember 8-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik