Közélet

Képviselőhelyre pályázik a vak komondoros Balogh József

Képviselőjelöltként indul a fülöpházai képviselőjelöltek között Balogh József János, a település korábbi polgármestere, szúrta ki a 444.hu.

A politikus 2013-ban részegen olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy annak eltört az orra és a járomcsontja is és kórházba került, majd a 24.hu-nak adott interjújában azt mondta,

van nekünk egy nyolcvankilós komondor kutyánk, vak szegény, az megriadt valamitől, előszaladt, és közben fellökte Terikét, aki elesett, és beverte a fejét.

Fotó: Neményi Márton

Később aztán előkerültek bizonyítékok és a tárgyaláson már beismerte bűnösségét Balogh. Másodfokon 10 hónap szabadságvesztést kapott, felfüggesztve, de mivel a jogerős ítéletet csak 2016 júniusában mondták ki, Balogh indulhatott a 2014-es önkormányzati választáson, amit – immár nem a Fidesz színeiben – megnyert. Igaz, nem volt nehéz dolga, mert csak ő indult.

2016 nyarán aztán megfosztották a polgármesteri széktől, az időközi választást pedig lánya, Nagyné Balogh Csilla nyerte meg, aki most is az egyetlen jelölt a posztra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik