Közélet

Egy MSZP-s is elindul Botka László ellen

Független polgármesterjelöltként elindul Botka László MSZP-s szegedi polgármester ellen a szocialista Lauer Istvánírja a HVG. Az öt éve az MSZP-DK-Együtt-PM-Összefogás Szegedért színeiben a közgyűlésbe bekerülő Lauert korábban éppen Botka bizalmasaként emlegette a kormánysajtó.

A képviselő egy rendkívüli közgyűlésen jelentette be indulását, amelyet azzal indokolt, hogy nem került be a “nehezen összeverbuvált” Botka-csapatba, viszont nem akarja átengedni a másnak azt a dicsőséget, hogy a Pick Zrt. új gyárberuházásáról döntöttek. A közgyűlést emiatt hívták össze, maga a gyár pedig Lauer körzetében épül.

Az ellenzéki megállapodás szerint Lauer körzetében egy DK-s jelölt indul, a képviselő ugyanakkor öreg motorosnak számít, így sok szavazatot elvihet az ellenzék elől.

Kiemelt képünkön Botka László, fotó: 24.hu/Neményi Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik