Közélet
Budapest, 2011. június 21.
Hunvald György egykori VII. kerületi szocialista polgármester kezérõl leveszik a bilincset a Fõvárosi Bíróság tárgyalótermében, ahol folytatódott a sok száz milliós kárt okozó, bûnszervezetben elkövetett korrupcióval vádolt volt kerületi vezetõ és 24 társának büntetõpere.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Hunvald György polgármesterjelölt lesz

Rehabilitáltatni akarja magát a választókkal.

Hunvald György elindul az őszi önkormányzati választáson, független polgármesterjelöltként – írja a hvg.hu.

Az MSZP-ből frissen kilépett politikus azt írta Facebook-oldalán, hogy azért tért vissza a helyi politika fősodrába, mert „a vele történtek után rehabilitálódni szeretett volna”, ami számára azt jelenti, hogy bármilyen választáson elindulhasson jelöltként. „Országgyűlési képviselőjelöltként, polgármesterjelöltként vagy önkormányzati képviselőjelöltként, ez tulajdonképpen mindegy” – közölte.

Szerinte csak a választók rehabilitálhatják, de ennek lehetőségét „néhány ellenzéki párt” a tárgyalásokon kizárta, azt is, hogy képviselőjelöltként induljon. „Gyakorlatilag a politikai halálomat akarták elfogadtatni velem” – fogalmazott.

A közös ellenzéki jelölt Erzsébetvárosban a DK-s Niedermüller Péter, de az egykori LMP-s Moldován László is megmérettetheti magát. (Fotó: MTI / Máthé Zoltán)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Plastic cups are pictured on August 13, 2019 in a recycling facility in Bourg-Blanc, western France. (Photo by Fred TANNEAU / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.