Közélet

Visszatért a kétharmados törvények uralma

A Fidesz-KDNP a 2018-as választásokon ismét visszaszerezte kétharmados többségét a parlamentben. Az elmúlt három parlamenti ciklusának első évét összehasonlítva az látszik, hogy csökkent a parlamenti törvénygyár teljesítménye, újra erős a kétharmad szerepe, ugyanakkor csökkent a kormánypárti frakció fontossága – olvasható a Policy Agenda friss elemzésében.

Kevesebb törvény, kevesebb képviselői indítvány

Az elmúlt három parlamenti időszak első éveit összehasonlítva – nemzetközi szerződések nélkül – a 2018-tól kezdődő ciklusban 27 százalékkal kevesebb törvényt fogadtak el, mint négy évvel korábban, és 40 százalékkal kevesebbet, mint a 2010-ben kezdődött törvénykezési ciklusban.

Ez önmagában még nem is meglepő adat, hiszen a 2010-es kormányváltás után egy jelentős átalakítási folyamatba kezdett a Fidesz-KDNP. Az előző parlamenti ciklus során már ehhez a lendülethez képest alábbhagyott a törvénykezési tempó, amely mögött a kormánypárton belüli átrendeződés (Orbán-Simicska „háború”), az önkormányzati választások miatti kivárás, illetve a 2014 végén és 2015 tavaszán bekövetkezett politikai botrányok álltak. A mostani törvénykezési időszakban pedig az európai parlamenti választások miatt egy hosszabb szünetre ment a törvényhozás.

Az igazi érdekesség az adatok elemzése során, hogy egyre csökken a frakciókormányzás szerepe. Az Orbán-kormány első parlamenti évadát egyértelműen az fémjelezte, hogy a kormány helyett a kormánypárti képviselők adták be a törvényjavaslatok jelentős részét, ezzel átvéve a kormányzati apparátus helyét. A második ciklusban már kisebb volt ennek a jelentősége, és 51 százalékról visszaesett 28 százalékra a kormánypárti képviselők által beadott és elfogadott törvények aránya.

Ez a tendencia tovább folytatódott, mivel 2018 és 2019 nyara között már csak 17 százalékát tette ki a törvényalkotásnak a kormánypárti képviselők által előterjesztett javaslatok száma.

Ez pedig beleillik a 2010-et megelőző időszakok trendjébe. Mivel 2002 és 2006 között az elfogadott törvények 19 százaléka, 2006 és 2010 között 18 százaléka volt olyan, amit képviselő nyújtott be (a nemzetközi szerződéseket nem számítottuk bele itt sem). Az első Orbán-kormány (1998-2002) időszaka alatt csupán 14 százalékos volt a kormánypárti képviselők hozzájárulása a jogalkotáshoz.

Száguld a kétharmados úthenger

Az adatok azt mutatják, hogy bár csökkent a törvények száma, de arányait tekintve ugyanannyi kétharmados törvénymódosításra került sor a 2018-ban kezdődött törvényhozási ciklusban, mint a 2010-ben kezdődött első egy évében.

Nemzetközi szerződések nélkül a törvények 35 százalékának elfogadásához legalább a „jelen lévők” kétharmados szavazata volt szükséges (az esetek kisebb részében, ennél erősebb – az összes képviselő kétharmadát kitevő – többség kellett) – olvasható az elemzésben.

Azzal, hogy a 2014-ben kezdődött ciklusban viszonylag korán elvesztette a kétharmados többségét a Fidesz-KDNP, érezhetően csökkent is a kétharmadot igénylő törvények száma. Arányait tekintve felére esett vissza a korábbi ciklus azonos időszakához viszonyítva.

Ellenzéki útkeresés a parlamentben

A tavalyi, a „rabszolga-törvény” jelentette politikai botrány előtti elemzésében a Policy Agenda azt írta: „Az ellenzéki pártok képtelenek voltak újfajta politikai szerepfelfogást mutatni az új parlamenti ciklus kezdetén.”

A decemberi parlamenti események, majd az azt követő tüntetések hatására egy pillanatra úgy tűnt, hogy másfajta ellenzéki politizálás következik. Ez a parlamenti ülésektől való távolmaradástól kezdve, alternatív parlamenti műfajok megjelenéséig többféle lehetőséget jelenthetett volna.

Amennyiben csak a törvények elfogadásáról szóló szavazásokon való részvételt nézzük, akkor az ellenzéki tüntetőleges távolmaradás egy napig sem történt meg. A Jobbik és az LMP már a februári első „szavazási napon” is részt vett a parlamenti munkában, míg a többi ellenzéki párt két szavazási nappal később (március 5-én) tért vissza a parlamentbe.

Az ellenzéki pártok láthatólag a kétharmados törvények kapcsán sem találtak más taktikát, mint a 2010 óta folytatottat. Már áprilisban volt olyan törvény, amely kétharmados többséget igényelt, és a kormánypártok „kaptak” ellenzéki szavazatokat is. Csak a 2019 tavaszi ülésszak alatt négy esetben volt olyan, hogy frakcióval rendelkező ellenzéki párt támogatott valamilyen kétharmados módosítást. Ez pedig az ebben az időszakban elfogadott kétharmados törvények 25 százalékát jelentette.

Ezek olyan törvények voltak, amelyek beleillettek az adott ellenzéki párt politikai értékvilágába. Azaz semmikképpen sem azt jelenti, hogy bármilyen együttműködést kellene feltételezni ennek kapcsán az ellenzék és a kormánypártok között. Valójában csak azt mutatja, hogy ebből a szempontból mennyire nehéz egy politikai értelemben véve következetes, újfajta ellenzéki politikai stílusváltást végrehajtani parlamenti keretek között.

Kiemelt kép: 24.hu/Bielik István

Ajánlott videó

Olvasói sztorik