Közélet

Nyomoz a rendőrség a Pride után történt támadás ügyében

Közösség tagja elleni erőszak miatt.

Közösség tagja elleni erőszak miatt nyomoz a rendőrség, mert a Budapest Pride után megverték a felvonulás egy résztvevőjét – közölte a Háttér Társaság.

Dombos Tamás, a szervezet ügyvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: egy fiatalembert az ellentüntetők hasba rúgtak és leköptek. Őt a Háttér Társaság Jogsegélyszolgálata képviseli, a nyomozás ismeretlen tettes ellen folyik.

Sándor Bea ügyvivő ehhez hozzátette: a gyűlölet-bűncselekmények elkövetői azt akarják üzenni, hogy a megtámadott csoport tagjainak nincs helyük a társadalomban. Akik rendszeresen ezt az üzenetet kapják, félnek a kirekesztettségtől és az áldozattá válástól – mondta.

Az LMBTQI emberek 16 százalékát érte már homofób vagy transzfób erőszak a szervezet felmérése szerint, de az áldozatoknak csak alig 15 százaléka tett emiatt feljelentést. Jelentős részük azért nem fordult a hatóságokhoz, mert úgy gondolta, hogy nem tennének semmit, vagy féltek az előbújástól, illetve az elkövető bosszújától.

Erre reagálva a Háttér Társaság „Hangosabb a gyűlöletnél” címmel tudatosságnövelő kampányt indít, amelynek honlapján az áldozatok és a szemtanúk nemcsak hasznos információkat találnak, hanem be is jelenthetik az egyes eseteket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik