Közélet

Elismerte az EMMI, hogy kimaradhattak az autisták a GYOD szempontrendszeréből

Felülvizsgálják a szempontokat, de a politikai szemrehányás között elsikkadt ennek határideje.

Januárban írtunk arról, hogy szülők és civilek levélben kérték Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkárt, hogy függesszék fel a gyermekek otthongondozási díjának (GYOD) új kritériumrendszerét, mert diszkriminatív, és nem fedi a tartósan beteg és fogyatékos otthon ápolt személyek teljes körét. A legfőbb kifogás az volt, hogy kieshetnek az ápolási díj köréből azok, akik önállóan öltözködnek, tisztálkodnak és használják a wc-t, mégis állandó felügyeletre szorulnak, például az autisták vagy a súlyos epilepsziás betegek.

Ungár Péter LMP-s országgyűlési képviselő szakmai párbeszédet kezdeményezett az ügyben, amit kormányzati részről először azzal hárítottak el, hogy „politikai hisztériakeltés folyik”. Később az EMMI mégis egyeztetett az Autisták Országos Szövetségével, aminek során elismerték, hogy az autizmust nem vették kellő mértékben figyelembe a szempontrendszer kidolgozásánál.

Június végén Ungár az emberi erőforrások miniszterénél érdeklődött, hogy mikor lép hatályba az újragondolt szempontrendszer. A választ Kásler Miklós helyett Rétvári Bence küldte meg, aki Ungár szemére vetette, hogy tavaly decemberben nem szavazta meg a GYOD bevezetését, majd elismerte, hogy áttekintették az állapotvizsgálat szempontjait.

Az államtitkár szerint „ennek okán pontosításra kerül” az állapotvizsgálati szempontrendszer, és bár az nem derül ki a válaszból, hogy mikor, leszögezi: „ha valaki napi 24 órában ápolta, gondozta eddig autista hozzátartozóját és gondozza, az emelkedő juttatásokat fog kapni a jövőben, és nem fog az ellátórendszerből kiesni”. (Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik