Közélet

Bulvárhírekről és amerikai katonák állomásozásáról is döntött a parlament

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Kozma Ákos személyében új ombudsmant választott az Országgyűlés, a kormány elhalasztotta a közigazgatási bíróságok szóló törvény hatálybalépését, valamint elfogadták az MTA szétveréséről szóló módosítást.

Emellett továbbá számos törvényről döntöttek, melyek közül a legfontosabbakat alább pontokba szedtük:

  • 32 600 forintról 39 365 forintra emelkedik az ápolási díj és a gyermekek otthongondozási díjának alapösszege;
  • a drogterápiás, illetve rehabilitációs intézmények szolgáltatásait a korábbi 16 éves kor helyett már 12 éves kortól igénybe lehet majd venni;
  • az Erzsébet-utalványok megszűnését követően kimondták, az Erzsébet-programban a jövőben kifejezetten az ifjúsági és gyermekprogramok szervezésével foglalkoznak;
  • létrehozták a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítványt, amely kutatással, oktatással foglalkozik majd;
  • megszavazták az ingyenes céginformáció a jövőben nem úgynevezett tárolt cégkivonat megismerését, hanem online, valósidejű adatokhoz történő hozzáférést jelent.
  • a jövőben a 30 percnél hosszabb, 14 év alatti kiskorúakhoz szóló műsorokat félóránként legfeljebb egyszer lehet reklámmal megszakítani.
  • a jelentős befolyásoló erővel rendelkező televíziós csatárnak hírműsoraiban az eddigi 20 százalékról 35 százalékra emelkedhet a demokratikus közvélemény tájékoztatását nem szolgáló, bulvár jellegű hírek aránya.
  • az Országház kezelésébe kerül a nemzeti összetartozás készülő emlékműve;
  • az Országgyűlés engedélyt adott az USA fegyveres erőinek magyarországi állomásozására;
  • a jövőben nem jár mentelmi jog azoknak, akikkel szemben jelöltté válásuk előtt kényszerintézkedést rendeltek el, illetve vádat emeltek;
  • és illetékmentesen igényelhető a babaváró hitel és az autóvásárlási támogatás.

Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik