Közélet

Rendőrök intézkedtek Budaházyék ellen a Pride rendezvényén

Két melegellenes tüntető a rendezvényre is bejutott, őket „kitapsolták” a résztvevők.

Két melegellenes tiltakozó csoport is megjelent hétfőn este a VIII. kerületi Aurórában, ahol a Pride-hónap keretében tartottak rendezvényt – írja a Mérce.

Az eseményen az 50 éve kitört Stonewall-lázadásra emlékeztek: 1969. június 28-án New Yorkban egy melegbár közönsége szembeszállt az őket zaklató rendőrökkel, amire az LMBTQ közösség jogegyenlőségért folytatott küzdelmének kiindulópontjaként tekintenek.

Negyed 7 tájban az Aurórában megjelent Budaházy Edda és két társa, egyikük a Mi Hazánk ifjúsági szervezetének ifjúságpolitikai szakpolitikusaként mutatkozott be. Azt mondták, tájékozódni és vitatkozni szeretnének, de feltehetően nem is saját néven regisztráltak, a rendezők pedig a házirendre hivatkozva megtagadták beengedésüket, és a rendőrség segítségét kérték, akik felszólították Budaházyékat a rendezvény elhagyására.

Két tüntető ugyanakkor bejutott, és a rendezvény elején felálltak. Azt mondták, vitatkozni akarnak, és „segíteni” a résztvevőknek. Belefogtak saját mondanivalójukba, amit a közönség hangos tapsolással nyomott el, amit egy ponton „Nácik haza!” skandálás váltott fel. A szervezők őket is távozásra szólították fel, és rendőri intézkedésre is szükség volt.

A két tüntető csapat végül a klub előtt folytatta a tiltakozást. A rendőrök közölték velük, hogy ha újra belépnek, intézkedni fognak ellenük. (Kiemelt fotó: Mérce.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik