Közélet

Szijjártó ismét egyeztetett az úzvölgyi helyzet ügyében

Szijjártó Péter külgazdasági es külügyminiszter hétfőn ismételten telefonon egyeztetett Teodor Melescanu román külügyminiszterrel az úzvölgyi helyzetről – közölte a minisztérium sajtófőosztálya hétfő délelőtt az MTI-vel.

Teodor Melescanu arról tájékoztatta Szijjártó Pétert, hogy a román miniszterelnök utasítására a román védelmi minisztérium felügyelete alá kerül az úzvölgyi temető, a magyar miniszter ezt tudomásul vette – áll a közleményben.

Szijjártó Péter arra kérte román kollégáját, hogy a két Honvédelmi Minisztérium hadisírok gondozásáért felelős testülete minél előbb kezdje meg a konzultációkat a kétoldalú es nemzetközi kötelezettségeknek megfelelő rend helyreállítása érdekében.

A két miniszter megerősítette a békés megoldás szükségességét és a közleményben arra is kitértek, hogy a KKM folyamatosan kapcsolatban van a legnagyobb erdélyi magyar párttal, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel.

Az erdélyi magyarság április végén szembesült azzal, hogy a közeli Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki és emlékművet állított az úzvölgyi első világháborús magyar sírkertben. Csütörtökön több ezer román megemlékező érkezett a temetőhöz, hogy részt vegyen az emlékmű felszentelésén. Székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt, de a románok erőszakkal benyomultak a sírkertbe.

Kiemelt kép: MTI/Veres Nándor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik