Közélet

Orbán keresztapa, nem vegetáriánus oroszlán   

Magyar Bálint szerint idehaza és külföldön is rendhagyó módon kell harcolni az autokrata rezsim ellen.

Az SZDSZ egykori politikusa, szociológusként a rendszert régóta maffiaállamként írja le, most pedig a Klubrádióban arról beszélt, hogy borúlátó a magyar demokrácia jövőjét illetően. Magyar Bálint szerint a Fidesz hatalmi vágyaiból következik, hogy próbál minél több intézményt, autonóm társadalmi, szakmai közösséget maga alá gyűrni.

Orbán Viktor mindent ellenőrizni akar, főleg, ha újabb pénzek, külső támogatások felett szerezhet ellenőrzést. Ebbe a sorba illik a Magyar Tudományos Akadémia államosítása, az 1956-os Intézet ellehetetlenítése, a Petőfi Irodalmi Múzeum fideszesítése.

Magyar Bálint szerint a kormány, bűnszervezetként, a pénzek ellopásán és tisztára mosásán túl, a saját büntethetőségét akarja kizárni. Ezt itthon sikerült elérnie az igazságszolgáltatás részbeni megszállásával, a törvények átalakításával, de szerette volna, ha nem kellene az uniós fenyegetések miatt sem aggódnia. Az EU azonban nem olyan irányba változik, ahogy azt Orbán remélte.

Az Európai Bizottság eddig úgy kezelte az Orbán-rezsimet, mintha az egy demokratikus rendszer lenne. Magyar Bálint úgy vélte, ez olyan, mintha egy oroszlánt próbálnának meggyőzni arról, legyen vegetáriánus.

Úgy tűnik, az EU kezd ráébredni, Orbánnál hagyományos módon nem érhető el eredmény. A felismerés következménye lehet, ha  megváltozik az uniós támogatások módja, és a kormány nem férhet hozzá a támogatásokhoz.

Magyar Bálint szerint az új pénzügyi, jogi, elszámoltathatósági szabályozások fenyegetést jelenthetnek a magyar kormányzatnak. Ez a külső szorítás a magyar belpolitikai helyzeten is változtathat, mert a hatalom a mostani bűnözői szerepéből már nem tudja magát tisztára mosni, ezért ódzkodik a csatlakozástól is az Európai Ügyészséghez.

Mivel a magyar rezsim működése magától nem fog változni, egy ideig még tovább romlik a demokrácia állapota. Magyar Bálint szerint sok olyan ügy lesz még, amit elveszít az ország a ragadozó hatalommal szemben, de belülről is ki lehet kezdeni a rendszert.

Budapest élére olyan ellenzéki főpolgármester kell, aki tudja, hogy csak a főváros lehet az az arkhimédészi pont, ahonnan ki lehet húzni az országot az autokráciából. Egyes ügyeket nem lehet megnyerni a fideszes maffiaállam ellenében, ezért kell a rendszerkritikus megközelítés, amiből az következik, hogy Orbánék ellen nem a megszokott feltételekkel kell küzdeni.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik