„Mindent megteszünk, egyet kivéve: a hajóroncsba szigorúan tilos a behatolás”

Sajtótájékoztatót tartott a rendőrség és a TEK a dunai hajóbaleset kapcsán. A rendőrség szóvivője elmondta, hogy 621 fő vett részt a mentésben, sok önkéntes szervezet segített, melyeknek megköszönték a helytállásukat. Elhangzott az is, hogy az eddigi hivatalos bejelentésekkel szemben nem telt el húsz perc a baleset bejelentése és a mentőegységek kiérkezése között, illetve, hogy az állampolgári bejelentésben megjelölt helyszín nem egyezett a tragédia tényleges helyszínével.

Hajdú János, a TEK főigazgatója arról beszélt, hogy a Duna vízállása jelenleg 517 centi, a balesetkor csak 501 centi volt. A Hableány jelenleg közel 9 méter mélyen fekszik, a víz alatti látótávolság 0 cm, a víz hőmérséklete pedig 12-15 fok.

Hajdú elmondta, egy eszközre várnak, a Clark Ádám darura, aminek teherbírása 200 tonna, jelenleg egy kisebb daru van a helyszínen, melynek teherbírása 50 tonna. A Clark Ádám darura viszont még várni kell néhány napot, mert amíg ilyen magas a vízállás, addig a hidak alatt nem fér át a daru.

A TEK főigazgatója hozzátette, hogy hétfőre csökkent a víz sebessége, de még mindig borzasztó nehéz benne mozogni. Ennek ellenére most is zajlik egy felderítő merülés, a búvár el is tudta hagyni a létrát és megpróbálkozik a hajótest felderítésével. Ezt már közösen a koreai kollégákkal hajtják végre – jegyezte meg Hajdú.

Bonyolult műveleteket hajtanak végre, kötési és emelési pontokat keresnek és alakítanak ki.

Amennyiben holttestek kerülnek elő, megteszünk mindent annak érdekében, hogy a kegyeleti szempontokat maximálisan szem előtt tartva tudjuk a műveletet végrehajtani

– mondta Hajdú.

Fotó: Marjai János / 24.hu

A következő napok terveiről is beszélt a TEK főigazgatója:

Ha az időjárás és a folyó engedi, akkor naponta több felderítő merülést végeznek majd a búvárok. Mindent megteszünk, egyet kivéve:a hajóroncsba való behatolás szigorúan tilos, életveszélyes, ebben egyetértünk a koreai partnerekkel.

A sajtótájékoztatót Facebookon élőben közvetítettük, itt tudják visszanézni:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.