Közélet

Átalakítják a sürgősségi gyermekellátást

Hét centrumba szervezi a kormányzat a gyerekek sürgősségi és baleseti ellátását, az átalakítást már el is kezdték – tudta meg a Népszava. A mintegy 14 milliárd forintos program célja, hogy a gyerekek maximum 90 perc alatt hozzájussanak a legkorszerűbb ellátáshoz.

Velkey György, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója szerint viszont még az átszervezés után is lesznek olyan esetek, amelyeket nem lehet azonnal megoldani:

Van jó néhány olyan trauma, ami csak nagyon ritkán fordul elő, ilyen például az áthatoló szemsérülés, vagy egyes szájsebészeti ellátást igénylő esetek. Ezekre a helyzetekre a szakemberek hiánya miatt sem lehet folyamatos 24 órás szakmai teamet működtetni szerte az országban.

Az átszervezés során két budapesti és öt vidéki (győri, debreceni, szegedi, miskolci, pécsi) centrum jön létre. A győrit már meg is nyitották. Egyelőre még nincsen minden részlet tisztázva, azt például még nem tudni, lesz-e gyermeksürgősségi központ az új szuperkórházban, a Dél-Budai Centrumban.

A program további hozadéka, hogy a jövőben úgynevezett gyermeksürgősségi és gyermek baleseti sebészeti szakorvosképzés is indul – írja a Népszava.

kiemelt kép: mti

Ajánlott videó

Olvasói sztorik