Közélet

Szél Bernadett és Hadházy Ákos az NVI helyiségeiben figyelhetik az EP-választást

A két független képviselő azzal a kéréssel fordultak Pálffy Ilonához, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnökéhez, hogy vasárnap este jelen lehessenek az NVI azon helyiségeiben, ahová a szavazóköri adatok beérkeznek és ahol összesítik azokat. A képviselők szeretnék látni, hogyan születik meg a választások végeredménye. Az NVI ígéretet is tett arra, hogy betekinthetnek az informatikai rendszer működésébe. Szél Bernadett szombat eset a Facebook-oldalán közölte, hogy az NVI helyt adott az álláspontjuknak, ezért vasárnap 19 órától a szervezet központjában figyelik az eseményeket.

Elmondásuk szerint azért érzik ezt fontosnak, mert az elmúlt években jelentősen csökkent a választások tisztasága iránti bizalom, különösen a tavalyi országgyűlési választás után érkezett sok jelzés arról, hogy főleg kisebb településeken rendszerszerűek voltak a visszaélések. Szerintük megfelelő számú ellenzéki delegált hiányában ezek feltárása nagy nehézségekbe ütközne még akkor is, ha a hatóságok nem próbálnák elhúzni az eljárásokat.

❌ FRISSÍTÉS: A jogi állásfoglalásnak helyt adott az NVI ➡️ holnap 19 órától Hadházy Ákossal ott leszünk az intézményben….

Közzétette: Szél Bernadett – 2019. május 24., péntek

(Kiemelt kép: Szél Bernadett Facebook-oldala)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73901219, Nagy L·szlÛval, kÈtszeres Bajnokok Lig·ja gyıztes kÈzilabd·zÛval beszÈlgett¸nk., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.