Közélet

Feljelentették a Fideszt a kalózplakátjai miatt

  • Plakátok sokaságát helyeztette ki engedély nélkül aktivistáival a Fidesz országszerte a közvilágítási és villanyoszlopokra.
  • Az ELMŰ, az ország egyik legnagyobb közszolgáltató oszloptulajdonosa az ellenzéknek nem adott engedélyt a plakátjai kihelyezésére, arra hivatkozva, hogy a vadplakátolás rendkívül veszélyes, és az áramszolgáltató üzemvitelére is káros tevékenység.
  • Az MSZP feljelentést tett közérdekű üzem működésének megzavarása miatt.

Az elmúlt hetekben Fidesz-plakátok ezrei jelentek meg a főváros és vidéki települések frekventáltabb részein a villany- és a lámpaoszlopokon. A bevándorlásellenes üzenettel kampányoló kormánypárt Orbán Viktor programjának támogatására és Brüsszel megállítására szólít fel az egységes kivitelű reklámtáblákon.

A Fidesz a régi, szabályozatlan időket idézve reklámcég közreműködése nélkül „házilag” helyeztette ki a közterületekre a plakátokat. Volt olyan település, ahol a fideszes polgármester saját kezűleg kötözte fel az oszlopra a hirdetőtáblákat, és az erről készült fotókat a Facebook-oldalán meg is osztotta. Alább az látható, amint a KDNP-s képviselő, Aradszki András számol be arról, ahogy Szolnoki Gábor, Tárnok polgármestere szerel fel egy hirdetést.

Az már korábban kiderült, hogy elektromos közszolgáltató cégek, köztük az ELMŰ oszlopait országszerte bérlő reklámcég, a miniszterelnök barátja, Garancsi István érdekeltségébe tartozó ESMA az EP-választás kampányidőszakában hagyta, hogy a Fidesz használja az általa bérelt oszlopokat.

Az MSZP ezért levélben érdeklődött az ELMŰ-nél, hogy mint tulajdonos, engedélyezi-e az ellenzéki párt számára is, hogy saját maga helyezze ki a plakátokat. A választási eljárásról szóló törvény értelemében ugyanis választási plakátokat még kampányidőszakban is csak a tulajdonos előzetes, írásbeli hozzájárulásával lehet elhelyezni magántulajdonban álló dolgokon.

Az ELMŰ a múlt héten hivatalos választ küldött:

Álláspontunk továbbra sem változott, az erősáramú, folyamatos feszültség alatt álló kombinált erőátviteli/közvilágítási oszlopokon mindenféle nem szakszerű beavatkozást rendkívül veszélyesnek és az üzemvitelünket károsan befolyásoló tevékenységnek tartunk. Ennek megfelelően továbbra is csak az ESMA Zrt. által kidolgozott, a hatályos műszaki sztenderdeknek megfelelő, szakszerűen kivitelezett módon tudjuk elfogadni, akár hirdetések, akár reklámok, akár bármiféle ezen kategóriába nem eső plakátok elhelyezését. Egyéb szerelési módokhoz hozzájárulást ezért senkinek nem tudunk adni.

Az MSZP szerint az ELMŰ hivatkozása arra utal, hogy a kalózplakátok műszakilag is veszélyeztethetik az áramszolgáltatást,  ezért – amennyiben az érvelés valós – a Fidesz engedély nélküli, önkényes akciója egy közérdekű üzem működését zavarhatja meg.

A 24.hu információja szerint Szűcs Gábor, Érd MSZP-s közgyűlési képviselője kedden rendőrségi feljelentést is tett közérdekű üzem működésének megzavarására irányuló előkészület miatt.

A feljelentés nyomán a rendőrségnek kell eldöntenie, komolyan veszi-e az áramszolgáltató álláspontját.

  • Ha igen, az akár kétéves szabadságvesztés kiszabását is eredményezheti a Kubatov Gábor pártigazgató neve alatt futó plakátok miatt,
  • ha nem, akkor az ellenzéknek sem kell betartani a plakáthelyek előzetes engedélyeztetésére vonatkozó előírásokat.

Az ellenzéki pártok számára amúgy is ingoványossá vált a közterületi plakátolás, miután a Fidesz 2017-ben a városképvédelmi törvény hatálya alá helyezte a kérdést. A jogszabály pontatlansága miatt az ellenzék jogi szakértői úgy értelmezik a helyzetet, hogy a módosítás a kampányidőszakban is lehetőséget ad arra a hatóságoknak, hogy a szabálytalanul kihelyezett plakátok után darabonként 150 ezer forintos büntetést rójanak ki a plakátot kihelyező pártra.

A Fidesz-vezetésű terézvárosi önkormányzat a napokban például közleményben tiltakozott azért, mert a Demokratikus Koalíció az Andrássy úton, „világörökségi környezetben” ragasztotta ki a kandeláberekre Dobrev Klára arcképét. A budapesti oszlopok a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. tulajdonában vannak, a fővárosi cég megadta a pártoknak a hozzájárulást. Vadplakátolás esetén azonban gyanítható, hogy súlyos büntetést eredményeztek volna a DK hirdetései.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik