Közélet
Budapest, 2019. május 13.
Thürmer Gyula, a Magyar Munkáspárt elnöke a párt EP-választási sajtótájékoztatója elõtt a X. Örs vezér terén 2019. május 13-án.
MTI/Kovács Tamás

Elmarasztalták az ATV-t, mert nem hívták be Thürmeréket

Ezzel sérült az esélyegyenlőség az EP-választási kampányban.
Korábban a témában:

Elmarasztalta az ATV-t a Kúria, mert május 1. és 13. között egyszer sem hívták be a Munkáspártot az Egyenes Beszéd, illetve A nap híre című műsorokba – írja az Azonnali. A Thürmer Gyula vezette párt előbb a Nemzeti Választási Bizottsághoz fordult, szerintük ugyanis sérült ezzel az esélyegyenlőség az EP-választási kampányban.

A választási bizottság igazat adott Thürmeréknek, de arra is kitért, hogy mivel a Híradóban többször szerepelt a Munkáspárt, nincs szó arról, hogy tudatosan és valamennyi műsorra kiterjedően mellőznék őket.

Az ATV felülvizsgálati kérelemmel élt a határozat ellen, de ezt a Kúria alaptalannak találta, szerintük ugyanis nem elég, ha a teljes kampányidőszak átlagában kiegyensúlyozott a jelölő szervezetek bemutatása, hanem ennek rövidebb időszakokon belül is meg kell valósulnia.

A Munkáspárt azóta újabb panaszt tett az ATV ellen, azt sérelmezve, hogy május 13. és 18. között a Híradóban, illetve május 14. és 17. között az Egyenes Beszédben és A nap hírében sem biztosítottak megjelenési lehetőséget a pártnak. (Fotó: MTI / Kovács Tamás)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Budapest, 2014. június 27.
Heller Ágnes filozófus a Budapest Pride fesztivál hivatalos megnyitóján a budapesti Toldi Moziban 2014. június 27-én.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.