Közélet

Egy miskolci magánklinika dolgozóinak munkaidőben kellett aláírásokat gyűjteni a Fidesznek

Egy miskolci magánklinikán, az intézmény kezeléseire érkező páciensektől is gyűjtöttek aláírásokat a Fidesz támogatói íveire májusban, írja a hvg.hu. A portál információi szerint a klinika vezetése utcai aláírásgyűjtésre és több városi kampányfórumra is kivezényelte a dolgozókat.

A klinika egyik munkatársa szerint az intézmény vezetői felmondással fenyegették meg azokat, akik az egyik, munkaidő lejárta után kezdődő fórumnál jelezték, hogy inkább  családjukkal töltenék a péntek délutánt, mint a Fidesz kampányeseményén.

A dolgozókat egyébként bérelt buszokkal vitték a kampányrendezvényekre. A klinika munkatársa felháborítónak tartja, hogy egyáltalán hogy kényszeríthetik politizálásra egy egészségügyi intézmény dolgozóit, ráadásul úgy érezte az elmúlt egy hónapban, hogy a politika volt az első, nem pedig a betegek.

Hiszen a klinika dolgozóinak munkaidőben kellett az aláírásgyűjtő standok mellett állni.

Az AAMed Magánklinika dolgozói között volt olyan is, aki elismerte, hogy „sokan mentek a dolgozók közül a Fidesz fórumaira” és aláírásgyűjtésre, de állítása „senki nem volt kényszerítve”.

Arra a kérdésre, hogy nem volt-e utasítás a vezetőség felől, az illető azt mondta, hogy utasítás nem volt, a vezetők csak „tolmácsolták” a lehetőséget.

Ezt később úgy pontosította, hogy a dolgozók rendszeresen találkoznak az alacsonyabb szintű klinikai vezetőkkel, akik ezeken az alkalmakon továbbítják feléjük a munkával kapcsolatos és az „azon túli” kéréseket.

Szerinte a részvétel az aláírásgyűjtésben és a kampányrendezvényeken „csak” ilyen, munkán túli kérés volt.

Az AAmed Klinika tulajdonosa városi pletykának minősítette a hallottakat, aztán letette a telefont.

Kiemelt képünk illusztráció, fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánlott videó

Olvasói sztorik