Közélet

Több ezer tanár csatlakozhat a pedagógussztrájkhoz

Az ATV Start című műsorának vendége volt Szűcs Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. Elmondta: jelenleg alkotmányos jogokat is sért, hogy a tankerületek nem tárgyalnak velük a még elégséges szolgáltatásról arra hivatkozva, hogy az nem időszerű. Éppen ezért is követelik a sztrájktörvény módosítását.

Azt szeretnék elérni, hogy ne előfeltétele legyen a még elégséges szolgáltatás a munkabeszüntetésnek, hanem sztrájkolhassanak és utána állapíthassa meg a bíróság, hogy megtették-e a szükséges lépéseket. Erre azért lenne szükség Szűcs Tamás szerint, mert most gyakorlatilag kiszámíthatatlanná teszik a sztrájkot. A munkáltató eddig semmilyen javaslatot nem tett le az elégséges szolgáltatással kapcsolatban. A PDSZ elnöke több ezer sztrájkolóra számít.

Az ezres nagyságrend az szerintem teljesen rendben van. Egyébként pedig a lehetőséget tudja a PDSZ megadni, a kollégák meg eldöntik, hogy akarnak-e élni ezzel az eszközzel vagy nem

– fogalmazott a szakszervezeti elnök.

Kiemelt kép: MTI/PAP/Adam Warzawa

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik